Táv: 53 km, szint: 1700 m körül
Kocogós tempóban lenyomtam a távot qvic asszisztálásával. Nem volt egyszerű. A dögmeleg miatt sokszor jártam a tűréshatáron, de egyszer sem gondoltam rá, hogy kár volt eljönni. Gyönyörű és kemény a túra, az időjárás eléggé extrémmé tette, de már ismertem, tudtam, hogy mire vállalkozom. Viszont az erdők mélyén, ahova még a nap sugarai is alig-alig törtek be, sárral is találkoztunk. Néhol olyan sötét volt, hogy alig láttam valamit. Ennek eredménye: egy hatalmas zakózás. A futás jól ment, már ahol lehetett futni. Kilenc órás időtervvel indultunk, Prédikálószékig fél órát hoztunk rajta, aztán jött az a borzalmas lefele, és rögtön követte a Rám-szakadék. Az előny úgy párolgott el, mint belőlem a víz és az energia. Ki is csúsztunk az időből, a szerencsénk az volt, hogy Dobogókőtől kezdve könnyebbé vált a terep, és még volt erőnk kocogni a tűző, égető napon. A legforróbb hely Csobánka volt, itt háromszor is fürödtünk, szó szerint, még a lábunkat is a csap alá raktuk. De még így is kérdéses volt, hogy kibírjuk-e az utolsó kiliket. Még qvic is szenvedett, pedig sokkal jobban bírja a meleget, mint én. Az Oszoly csúcson már csak két perc hátrányunk volt, innen "ereszd el hajam" stílusban nyomultunk vissza Pomázra. Így sikerült a tavalyi 10:40-es pb-met megdönteni. Végül 8:46:46-os idővel toltuk be a szekeret a célba. Bónuszként még azokat is megelőztük, akik megkerülték a Rám-szakadékot. Még így is jobbak voltunk. Nem is reméltem, hogy ebben a hőgutában így sikerülhet. Úgy tűnik, hogy magasabb edzettségi szinten a hőháztartásomat is jobban tudom befolyásolni, ami sokszor megborulni látszott. Először futottam két bottal, ami főleg a meredek emelkedőkön sokat segített, viszont hátráltatott is, például amikor ott hagytam a Matyi büfében, és már csak a parkolóban vettem észre. :)
Konklúzió: ép eszű ember ilyenkor a Balatonra megy. Természetesen a Balaton 50-re. Talán jobb lett volna azt választani. Megegyeztünk, hogy jövő évtől oda megyünk ilyentájt, az Eötvösből elég volt ez a három teljesítés.
Bár jobban ment, mint vártam, mégis úgy gondolom, hogy a nyári hőségben nem fogok ultrákat futni. Szeptemberig átállok a rövidebb távokra. Ami szomorú, hogy a három és fél éves cipőm megadta magát, elénekelte a hattyúdalt. Több helyen kiszakadt, és már a talpam is fájt benne. Néhány ezer km után kénytelen voltam megválni tőle. Most járhatok új cipő után, de gyanítom, hogy ilyen jót még egyszer nem találok.
