Börzsöny 50

Táv: 48,5 km, szint: 1900 m.

2004 óta minden évben ellátogatok a Börzsönybe, 2007-ig főleg a Beac Maxi túrák által, aztán 2008-tól a Julianus túrákat nyomtam. Mivel idén ez kimaradt, ismét a magyarkúti rajton volt a sor. Ezúttal négyen vágtunk neki, a Maxin induló qvic, a Kinizsin megismert Judit és párja, Ellák.

A rajtban némi fejetlenség miatt sikerül benevezni az 50 és a 110 km-re is, most nem gondolom, hogy utóbbira kellene mennem. 8:11 kerül a lapra, amikor elindulunk. qvic megint keményen kezd, bár elmondása szerint, gyorsabban is mehetne, nekünk ez is elég, vagyis néha sok is. Hosszú emelkedő, majd erőltetett futás, nézem az órám: masszív 170-es pulzus, na jó, oda se nézek többet. Aztán végre fellélegezhetek, amikor lejteni kezd. Hol egy kerékpáros, hol qvic előz, a többiek is tartják a lépést.

Nógrádra szűk egy óra alatt érünk le, gyors pecsét, és már suhanunk is tovább. A következő szakaszon kicsit óvatosabban, kicsit halkabban kocogunk, nem akarjuk felverni a lódarazsakat, amelyek pontosan 6 éve rontottak ránk, és okoztak néhány kellemetlen pillanatot és csípést. Az első komolyabb emelkedő előtt Judit és Ellák kezd leszakadni, bár hallom, hogy valaki nyomul mögöttünk, de csak Pap Gábor az, mosolyogva állva hagy minket. Lassan kezdek kilábalni a kezdeti sokkból, és egyre jobban érzem magam. Az emelkedők is jól mennek, szinte végig beszélgetünk, ezért egész váratlanul tűnik fel a Foltán-kereszt. Innen már nincs sok a jó öreg Csóványosig, ahol már négy éve nem jártam. Most is csak egy pecsétért jöttem.

Lefele qvic kicsit meglóg, de hamar beérem. Most Nagy-hideg hegy sem tűnik olyan keménynek, egész gyorsan elérjük a turistaházat. Itt elköszönök qvic-tól, neki mennie kell a komphoz, én viszont várok egy kicsit, hátha befutnak Juditék. Addig előkotrok egy szendvicset, veszek egy kólát a büfében, és kiülök napozni a teraszra a montisok közé. Eltelik negyedóra, a páros csak nem érkezik, ezért tovább indulok, immáron egyedül.

Nagyon jól esik futni, annyira, hogy a szokásosnál kicsit erőteljesebb tempót diktálok magamnak. Még az emelkedők is futva mennek, majd következik a hosszú lejtő, ahol visszaelőzök jó néhány embert, akik még a pihenőm alatt hagytak el. Megérkezem Kisinócra, megkapom a pecsétet, és nyargalok tovább a műúton. Azt veszem észre, hogy valami fekete állat fekszik az út közepén. Először valami kecskére gondolok, majd közelebb érve látom, hogy egy tacsi kutya szoptatja kölykeit, mit sem törődve azzal a ténnyel, hogy mindezt az út közepén teszi. Óriási. :)

Kóspallagnál megállok inni a csapnál, közben beér egy futó srác, akivel az elágazásig tartom a tempót. Előtte megjárjuk az út melletti dzsindzsást, sajnos nem sikerül rábukkannunk a jelzésre, így árkon-bokron át vezet utunk. A Békás-rét némi meglepetéssel szolgál. Úgy érzem, mintha fáradna a lábam, de a későbbiekben megint könnyűnek érzem, ezért lehet, csak illúzió volt. Valószínűleg fokozza a hatást, hogy a rét végén nem kanyarodom el jobbra, hanem egy jelzetlen úton rongyolok be az erdőbe, és csak néhány perc lejtmenetes futás után veszem észre, hogy rossz úton vagyok. Visszakapaszkodom, és visszamegyek a kanyarig. Ekkor érzem, hogy kicsit meleg is van, bár eddig csak áldottuk az eget, mert a fátyolfelhők szinte végig takarták a Napot.

Török-mező hamar érkezik, bár ott egy terven felüli jeges tea is lecsúszik. A végén kicsit sietőssé válik az ivászat, ugyanis váratlanul felbukkan a korábban elhúzott futó. Megpróbálok rátapadni, egy darabig megy is a dolog, a hosszú emelkedőn még a nyomában vagyok, és a Köves-mező mellett haladó turistaúton is még látótávolságon belül van. Aztán rákanyarodva a Hegyes-tetőre vezető emelkedőre végleg megpattan előlem. A mai napból kiindulva kicsit jobb erőnlétre számítottam felfele, érzem, hogy a meleg az oka. Még van nálam egy negyed flakon víz, a keresztútnál megállok, és egyszerűen a fejemre öntöm. Mindjárt más a helyzet, a legmeredekebb részt már sokkal könnyebben abszolválom, és felérek az utolsó ponthoz.

Megkapom a pecsétet, megszemlélem a kilátást, amit itt soha nem lehet megunni, és lefele veszem az irányt. Közben már az időre is figyelek, egyrészt 7 órán belül azért illene beérni, másrészt még lehet, hogy látom qvic-ot is kompra szállni. A hegyoldalban vezető út kissé technikás, de szép, csak néhány turistát kell kikerüljek. Gyorsan lefutok Nagymarosra, és végül 3 óra után két perccel érek a révhez, ahol már várnak a pontőrök. Ezzel 6:51 lett az időm.

Átveszem az oklevelet, kitűzőt, és még hallom, hogy a komp éppen indulóban van. qvic már felszállt, fütyülök utána, de már nem néz vissza, már Visegrádra koncentrál, és arra a 60 km-re, ami még hátra van neki.

Talán ez volt az eddigi legkönnyebb 50-es futásom, viszont azt nem gondolnám, hogy ennél nagyobb sebesség még jól esett volna. Most egy hosszú időre búcsút intek a hegyeknek, nagyjából februárig, de addig is maradnak a gödöllői dombok, a Városliget és a sportpálya.