Egyrészt kíváncsiságból, másrészt fizikai és mentális állóképességem fejlesztése céljából vállaltam be életem első aszfaltos maratonját. Szerettem volna megtapasztalni, hogy milyen érezni a sebességet hosszú távon. Kitűztem egy négy órás teljesítést, az első felében 5:50-es, a másodikban 5:30-as ezreket szerettem volna futni.
Bementem Pestre, és az átöltözést követően már a folyosón ácsorogtam, a 4-4:30-as zóna második felében.
Az első 20 km eseménytelenül és gyorsan telt, bár az elején nehezen álltam rá az 5:50-es tempóra, túl lassúnak tűnt. Illetve átérve Budára, az alsó rakparton szembe futottam a Nappal és a széllel. Ez így együtt nem volt túl szerencsés. Éreztem, hogy a szerveztem kívánja a folyadékot, a fejem a mosakodást, muszáj lesz terven felül is frissíteni. 2:01-es félmaratont futottam, ez bíztató volt, se nem túl lassú, se nem túl gyors.
Innen kezdtem gyorsítani, 5:30 alatti kilik és folyamatos előzések következtek. Furcsa, de jobban éreztem magam ebben a tempóban, mint a lassúbban. Jött a 6-os út fordítója, ismét frissítettem, és már visszafele nyomtam a gázt. Sikerült egy öt percest futni, harmadszorra találkoztam Gál Pistivel, aki a szemben jövő sávban tolta, majd jóval később a záróbusz is megjelent. Na ezt nem szerettem volna a későbbiekben látni. Szépen tartottam a sebességet, de a folyamatos frissítés miatt értékes másodperceket vesztettem.
Harmincöt környékén éreztem, hogy a fejem már túl forró, az arcom lángol. Ez így nem fog menni. Egy sráctól hallottam, hogy 29 fok van. Pazar. Az edzettségi állapotom, a szokatlan meleg és a jelenlegi tempó nem fért meg együtt. Mivel az első kettőn nem tudtam változtatni, így nem volt mese, lassulnom kellett. Nem esett nehezemre. Hat perc körüli tempóra váltottam, ezzel csak kihúzom a végéig. Fejben számolgattam, így kicsúszok a négy órából, hacsak a végén nem hajrázok egy óriásit. Esélytelen volt, de nem érdekelt az idő. Ráadásul a Ferdinánd-híd lábánál a hajtóművek kezdtek leállni. Persze tudtam mi a bajom, nincs hozzászokva a szervezetem, hogy 40 km-t lefussak fél banánnal és néhány pohár vízzel.
Az utolsó 3 kilin jól jöttek a gyakori frissítő pontok, ittam vizet, kólával is kínáltak, meleg volt, mint a pisi, de lement az is. Elszüttyögtem néhány percet, de utána jobban éreztem magam. A Dózsán tepertem, egy hónapja a félmaratonon itt 4:30-as ezret mentem, most a 6 percet is csak kínlódással tudtam kipréselni magamból. Ez a különbség a két táv között. A Hősök tere látványa kicsit felpörgetett, viszont a városligeti kitérő nagyon nem hiányzott. Aztán beértem a 400 méteres folyosóra, sokan bíztattak, szurkoltak. Kihúztam magam, és magabiztos, hosszú léptekkel futottam be a célba, nem láthatták rajtam az elmúlt néhány kilométer viszontagságait.
A célban még a nevemet is bemondták. 4:06:17 lett az időm. Remek, csúcs, tökéletes. Megkaptam az érmet, és mindenféle szponzori ajándékot. Hát ennyi volt.
Következhet a Via Dolorosa terepfutó 40. Végre újra a Mátrában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése