Tavaszi öröm-kör a Bakonyban

Alpinrun csapatunk meghívást kapott a Bakony szívébe, Zircre, természetesen nem úsztuk meg futás nélkül. 

Szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a futóbolt révén olyan vevőkkel találkozhatunk, akikkel osztozhatunk futós élményeinkben, sőt, adott esetben még közös edzést is tervezhetünk. Karcsi már régóta rendszeres vásárlónk, és mindig olyan termékeket választott, amiből arra következtettünk, hogy nem "kispályán" tolja a terepfutó sportot, pedig ahogy elmondta, már bőven túl van az ötödik X-en.

 

Egy ötlettől vezérelve, a Bakonyban élő Karcsit télen meghívtuk a "saját" hegyeinkbe, és egy laza harmincas körön bejártuk a Budai-hegység néhány, futók által gyakran látogatott pontját: a Csergezán-kilátót a Nagy-kopasz hegyen, a Pilisre tekintő Nagy-szénás hegycsúcsot, a nyaktörő lejtőt a Remete-hegyről és az alpesi körülményeket idéző Hosszú-erdő hegyet. A közös futás a januári első vasárnapon remek programnak bizonyult, jobban megismertük Karcsit, és nyugtáztuk, hogy a szerény, de kemény sportember mellett azért pörögni kell a lábaknak, ha tartani akarjuk a tempóját.

 

Már ennek a futásnak a végén lebeszéltük, hogy lesz "visszavágó", ezúttal Karcsi terepén fogjuk róni az ösvényeket. Ez most vált aktuálissá, és házigazdánk egy egész napos programot tálalt nekünk, futással, ebéddel, sörözéssel. 😊

Egy nem túl meleg napot választottunk a programra, viszont futás szempontjából tökéletesnek bizonyult: nincs izzadás, nincs szél, és a talaj is teljesen száraz. Reggel fél tízre érkeztünk a Bakony fővárosába, Zircre, és megismerkedtünk Karcsi párjával, Évával is. De nem húztuk sokáig az időt, némi szöszmötölés után már indult is az óra.

A településről a Mária úton száguldottunk kifelé, és a kálvária dombról még visszanézhettünk Zircre. Gabesz élre állt, és komoly "bemelegítő" tempót diktált. Közben Karcsi mögöttem idegenvezetést tartott, és én nem tudtam elképzelni, hogyan tud így beszélni, nekem csak lihegésre tellett. 😊 Aztán 20-30 percet követően a keringésem rendezte a sorokat, pedig már azt gondoltam, hogy ma én leszek a gyenge láncszem.

 

Szinte az egész útvonal egynyomsávos ösvényeken haladt, ami minden terepfutó álma, kellemesen hullámoztunk fel és le, ilyen körülmények között egész szép tempót lehet futni. Nem mellesleg, az a beszéd járja, hogy kis hazánkban a Bakonyban a legtisztább a levegő, a fővárosban lakók lévén, ezt most nagyon tudtuk értékelni.

 

6 km után értük el a Zoltay-forrást, amiből tudtunk frissíteni.

Nem sokkal később letértünk a jelzett turistaútról, és mesés kilátások közepette csorogtunk le Pénzesgyőrbe. Itt Karcsi megint megmutatta - ahogy a budaiban is -, hogy mennyire gyorsan fut lefelé, pörgettem, pörgettem, de ő mégis távolodott. Jó, hát a hazai pálya előnye... 😊

 

Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a tudatlan elme még ilyen szép környezetben is jelen van: elfutottunk egy illegális szemét-lerakó mellett, de ezt gyorsan felejtette a kis malac-farm, ahol a fekete malackák vigyorogva üdvözöltek minket. 😊

Az eddigi magas átlagtempónk csökkeni látszott, amikor beérkeztünk a kerteskői szurdokba, de ezt cseppet sem bántuk. A Bakonyt keresztül-kasul szelik az ehhez hasonló szurdok-völgyek, amelyek gyönyört okoznak mind szemnek, mind léleknek.

Jópár fotót ellőttünk, majd a zöld turistaúton folytattuk utunkat Bakonybél felé.

Ezen a kis gyöngyszem településen már több alkalommal volt szerencsém járni, de többnyire éjszaka, versenyek alkalmával, így most, világosban újdonság erejével hatott a látvány. A központban lévő közcsapnál megejtettünk egy frissítést, közben megcsodálhattam a bencés templom épületét kívülről.

Mielőtt irányban visszafordultunk volna, még elkocogtunk a turisták és házasulók által közkedvelt Szentkút mellett, majd egy szuszogós emelkedőt leküzdve tértünk rá arra az ösvényre, ami visszavezetett minket Pézesgyőrbe. 

Az utolsó 7 km-et ugyanazon a trail-en nyomtuk, mint odafele, ami persze egyáltalán nem volt unalmas, sőt... Sikerült egy mini-eltévedést is összehozni, Karcsi ugyanis hagyott minket kicsit ellépni. 😊 De szerencsére újra egymásra találtunk, így száz százalékos létszámmal teljesítettük ezt a bakonyi 30 kilométert, 700 méter szintemelkedéssel.

A futást követően nem részletezném, hogy milyen menüt rendeltünk egy helyi étteremből, mindenesetre bőségesen visszatöltöttük a szénhidrát-raktárakat, és a dehidratáció veszélyét is jelentősen csökkentettük. Közben egy újabb közös edzést beszéltünk meg. Karcsival ősszel részt veszünk egy szlovén "sky" versenyen, így arra gondoltam, hogy nyáron meghívom egy "kis" pilisi "föl és le" terepfutó edzésre.

Igazán jó napot zárhattunk, kellemesen átmozgatva magunkat, remek társaságban, és egy varázslatos helyen.