A Gyermekvasút óta csak egyszer futottam, így a mai napra nem vártam nagy eredményt, főleg ha a havas terepviszonyokra gondolok. Ráadásul egy edzésen sikeresen meghúztam egyik bokaszalagomat, ami néha fájdogált, de futás közben különösen nem zavart. A múlt heti edzőtábor és vizsga elég kimerítő volt, de ezt a futást semmiképpen nem akartam kihagyni.
Jó ötlet volt a rendezők részéről a tornaterembe helyezni a nevezést, így a tavalyi húsz perces sorban állás helyett, most húsz másodperc alatt megkapom a rajtszámot és az itinert. Kilenckor rajtolunk a hév megállóból, ahol szépen felsorakozik az egész mezőny. Én a vége fele állok, nem tervezek nagy időt, ötfél és hat óra közötti teljesítésre gondolok.
Máriabesnyőig kint az úton futok, a letakarított aszfalt vonzóbb számomra, havas-jeges útból lesz még bőven elég. A tavalyi papírforma megint bejön, Margitáig elég nehézkesen haladok, pulzusom a béka segge alatt, alig bírom feljebb tornászni. A templomtól egy fickót üldözök, és csak a Margita lábánál bírom befogni. Felfele kocogok és sétálok felváltva, végül 1:46 alatt érek fel, ez nem is túl rossz.
Rövid frissítést követően megindulok lefele. Egy nagyjából tíz fős futóbolyba csöppenek, legalábbis ennyi ember van látótávolságon belül. Ugyancsak tavalyi papírforma: tolom neki rendesen. Arra számítottam, hogy itt-ott bele fogok sétálni, mert következik néhány kisebb emelkedő, de észre sem veszem őket. Hamarosan a boly közepéről az élre ugrom, a gyalogos túrán indulók röppenek szét előlem. Domonyvölgyig megy ez a tempó, a tízes boly kettészakad, három srác és egy hölgy kíséretében érkezek a frissítő ponthoz. 21 km 2:38, ez így teljesen jó.
Némi tea és nápolyi után kicsit nehézkes visszaállni a tempóra, főleg mivel tudom, hogy a zöld házi emelkedő következik. A harmincas úton még mindig én megyek elől, aztán felfele a két srác és a hölgy beelőz. A hölggyel egyszerűen nem tudok mit kezdeni, úgy fut felfele, mintha húznák, ha a tüdőmet kiköpném, akkor sem bírnám lehagyni. Viszont síkon és lejtőn gyorsabb vagyok, ezért a hosszú sárga szakaszon legalább ötször előzzük meg egymást. A kőkereszti ponthoz négyen érkezünk, 30 km, 3:55.
A két srác kicsit kikészült, velük már nem lesz gond. A hölgy viszont legalább két perccel hamarabb továbbindul, és persze felfele Juharosnak. Még 9 km van hátra, nem sok esélyt látok, hogy utolérem. Innen vissza Gödöllőig teljesen egyedül futok, vagyis pontosítok, egyik részen egy tucat felnőtt vaddisznó robog át előttem a hóban. Fantasztikus látvány, már csak ezért is megérte eljönni. A városban még átfutok a kedvenc erdőmön, el az egyetem mellett, és beérek az Alsó-parkba, ahol lakom, és ahol mellesleg a cél is található. 5:05 lett a vége, ami persze rosszabb, mint a tavalyi, de jobb, mint amire számítottam. Megkapom a második érmemet, a kitűzőt és az oklevelet. Gödöllő az én városom, Margita az én túrám, jövőre is jövök.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése