Népek Tavasza 42 terepfutás

Táv: 43,27 km, szint: 1570 méter, szintidő: 6 óra.

7:11. Verőfényes napsütés, és már a köd is kezd felszállni. Mivel qvic még megvárja Ákost, így egyedül rajtolok. Számítottam a sárra, de az első emelkedő állapota eléggé lehúzza a hangulatomat. Még bottal se megy igazán, egy méter előre, fél méter vissza. Pulzusom gyorsan felmegy, mintha nagyon gyorsan futnék, valójában alig haladok. Kicsit feljebb az erdő látványa már jobb kedvre derít, ebben az évben ez az első túrám igazi hegyi, gyönyörű környezetben. A hóvirág-mezők végelláthatatlannak tűnnek, egy hölgy találóan megjegyzi: mintha pattogatott kukoricát szórtak volna szét az erdőben. A képet csak az extra-rövidtávosok rontják, akik a jelölt út helyett nyílegyenesen nyomulnak fel Gulicskára, így néhányukat többször is le kell előznöm. A tetőn egy pillantás a kilátásra, aztán már csak a ponton állok meg. 3 perccel rosszabb, mint tavaly, hát igen, ez várható volt.

Sebaj, most mindjárt letérek jobbra, és egy remekül futható szakasz következik… Legalábbis tavaly még az volt. Bokáig süllyedek a sárba, és kidőlt fák, gallyak rengetege nehezíti a haladást. Remek, ez így elég necces lesz. Eszembe jut, hogy talán vissza kellene fordulni, vagy átnevezni a 30-ra. Az tartja bennem a lelket, hogy beérek két futót, akik előttem rajtoltak. Nem sokáig láthatom őket, ugyanis még bőven a letérő előtt elmennek jobbra, és vágnak egy nagyot. Jön a szerpentin, végre futhatok egy jót, eszem ágában sincs levágni. Lillafüreden legalább 5 fokot esik a hőmérséklet, de hamar visszamelegszem, amikor meglátom a végtelen Vesszős völgyét. Teljesen egyedül, egyenletesen nyomom felfele, majd meglátom a két futótársat. Úgy nézem, hogy az emelkedő végére befogom őket. Ma elég naiv vagyok, a srácok szépen levágják az utolsó kanyart, ráadásul a terep is minősíthetetlen, a föld nagyon ragaszkodik hozzám, alig bírom kirángatni a cipőm a trutyiból. A p+ ismét futható, hamarosan csak megelőzöm a sporikat. Nem sokkal a pont előtt qvic beér, és együtt megyünk tovább. Közben beérjük a pontőröket is, akik még nem értek az elágazáshoz, így futtában kapjuk a pecsétet. Hoztam még két percet az itinerhez képest, de a tavalyi időmtől bőven el vagyok maradva.

qvic élre áll, és keményebb tempót kezd diktálni, a fenyvesben lehet is tolni rendesen. Így egész hamar érjük el Jávorkutat és Csipkéskutat. Aztán a bánkúti emelkedő lábánál megállok folyó ügyeket intézni, és qvic eltűnik a szemem elől. Remek hangulatban érkezem a síházhoz, másodikként. A rendező közli, hogy ha még sietek, beérem az előttem futót. Mosolyogok, na azért ennyire nem vagyok naiv. Szó, mi szó, egy gél eltüntetése után zúzok rendesen, főleg az Ördög-oldal ad erre lehetőséget. Nyír-kőhöz érek, egy-két perccel az itiner időtervén belül. Iszom egy kis vizet, közben három futó érkezik, a következő emelkedőn el is húznak. Nagy megkönnyebbülésemre a régi romjelzés végig jól futható, pedig óriási dagonyára számítottam. Így történhet, hogy most sikerül időben Garadnára érkeznem. Előtte a műúton még eszem egy fél szendvicset, a ponton nem akarok sokat vacakolni, ráadásul ismét bejön a rövidtáv is.

Első meglepetésem Garadnán, hogy eltűnt a híd. Kerülni nem akarok, ezért átkelek a patakon, szerencsére megúszom szárazon. A nagy tömegben kiszúr a rendező, és terelget tovább, először menjek pecsételni. Legalább hatan állnak sorban, lengetem az itinert, hogy 42-es vagyok, esetleg soron kívül kaphatnék egy pecsétet. Semmi reakció, kivárom a sorom, aztán megkérdezik, hogy mi az a 42-es? Hát izé, 42 km-en vagyok. Ja, oké, és beírnak a harmincasok közé. Aztán rájönnek a hibára, elővesznek egy másik papírt, közben szépen múlik az idő. Végre megkapom a pecsétet, gondolom, most már mindegy, egy tea még belefér. Gőzölgő bödönből kapok egy fél pohárral, még a kezem is megégetem. Így nem iszom egy kortyot sem, hanem leteszem a hölgy elé, és mondom neki, hogy adja a következő futónak, addig legalább kihűl. Csalódottan távozom.

Nekimegyek az utolsó komolyabb emelkedőnek, kezdetben futva, aztán már csak gyalogolva. Nem akarom széthajtani itt magam, a végére még bőven kell tartalék. Szerencsére nincs az a nagy tömeg, és a köves Arany-lépcsőn nem kell sokat küzdeni a sárral. Így sikerül felérnem Örvény-kőre, éppen az időterv szerint. Itt már lelkesebben fogadnak. Ááá, futó, akkor kaphatok vizet és szőlőcukrot. Én vizet kérek. Ekkor megszólal mellettem egy rövidtávos, hogy ő kérhetne-e szőlőcukrot. Erre a pontőr elkezdi keresni a zacskókban a szőlőcukrot, a víz persze sehol. Hát ilyen nincs. Legyintek egyet, és gyorsan távozom. A piros fele vissza szembe találkozom a két futótárssal. Mivel kezdek kiszorulni a szintidőből muszáj felkapcsolnom néhány fokozatot. Tavaly ez egész jól ment, most viszont fáradtabb vagyok.

Tolom neki rendesen, rövidtávosokat előzgetek. Aztán beérek két futót, és már meg sem lepődöm, hogy a „rövidtávos” maratonistákat vélem bennük felfedezni. Egy hölgy csatlakozik hozzám, ő is kemény tempót diktál. A hosszú aszfaltos szakaszon is tartja velem a lépést, a két srác lemarad. Előnyöm tiszavirág életű, ugyanis Csókásig én a kijelölt turistaúton megyek, míg ők a műúton vágnak. A ponton óriási a tömeg, most már pofátlanul előre megyek, és a rendezők elé teszem az itinert, akik azért megjegyzik, hogy nem kellene annyira sietni…

Itt már annyira szűkös a terv, hogy nagyon gyorsan kellene futni. Sajnos ez több okból se jön össze. Egyrészt az eddigi út viszontagságait már érzem a lábamban, másrészt a sár és rövidtávosok is feltartanak rendesen, tisztelet a kivételnek, akik előzékenyen elengednek, és még figyelmeztetik a többieket is. Percenként nézem az órát, és még mindig nem értem le. Aztán végre feltűnnek az épületek, de akkor már tudom, hogy nem lesz meg. Amikor beérek az emlékpark mögé, akkor telik le a 6 óra. Még két percbe telik átverekedni magam a tömegen, és végre letehetem az itinert a célban. 6:02.

Összefoglalva még csak annyit, hogy nem éreztem magam rosszabb formában, mint tavaly. Az, hogy mégis 17 perccel mentem rosszabbat, elsősorban a sáros útviszonyoknak köszönhetem, tavaly azért a bánkúti hótaposás ellenére sokkal kedvezőbb volt a terep. Illetve 7-8 percet veszthettem a pontokon is. Persze nem várható el ettől az egyesülettől, hogy egy ilyen nagy tömegeket mozgató túrán külön foglalkozzon 15-20 emberrel, akik egy húzós szintidőn belül futnak hegyi maratont. Bár túl sokat nem kellene változtatni, csak a futóknak előnyük lenne a pecsételésnél, és nekik a frissítést előre ki kellene rakni, hogy ne a 120 fokos teát kelljen szürcsölgetni, és ne kelljen perceket várni arra, hogy előkerüljön a vizes palack. De ezek csak apróságok. Ennek ellenére megyek jövőre is, és akkor belekalkulálom a pontokon eltöltött holtidőket.


Átlag pulzus: 164.
Max pulzus: 180.
Elégetett kalória: 5100.