Az instant ultra: VérKör

Táv: 77 km, szint: 1600 m.

Egészen mostanáig összesen talán kétszer jártam a Vértesben, akkor is valami rövid túrákon. A VérKör megjelenésével már sejtettem, hogy ezt sürgősen pótolni fogom. Addig húztam az időt, míg végül nyár lett, és beköszöntött az ősellenség: a hőség. De most éppen kapóra jött, mert fejembe vettem, hogy megpróbálok alkalmazkodni a nagy melegben való mozgáshoz. A VérKör teljesítésének gondolatát szavakba öntöttem itt-ott, és a legnagyobb ledöbbenésemre, többen is felfigyeltek rá, mint egy jó kihívási lehetőségre. Végül Csabi lett az egyetlen komoly jelentkező, élete első ultrájára készült, sőt, az első hosszabb futására.

Mára is beígérték, hogy be lesz fűtve rendesen, bár a közelgő hidegfront híre némi reményt csalt belénk, hátha hamarabb érkezik. Túl korán nem akarunk indulni, így csak 7 után érünk oda Oroszlányba, a sportcsarnokhoz. QR kódos rendszer működik ezen az útvonalon, már az elején bénázok egy sort, Csabi menti a helyzetet... :) Aztán végre elrajtolunk.

Öt nap telt el a gyilkos tempójú Szavanna Trail óta, így még kicsit nyikorognak a hajtóművek. Meg is egyezünk, hogy visszafogottan kezdünk. Hát nem sikerül valami jól... :) Csabi rövidtávfutó atlétaként szerintem nem is tud lassan futni, és a terep is elég kedvező elég sokáig. Így 6:30-7:00-es tempóval telnek az első kilométerek.

A tájékozódással nincs gond, most működik az órám, nem úgy mint júliusban, és az emlékek is gyorsan visszajönnek, ezért szinte semmi időt nem vesztegetünk útkeresésre. Ennek is köszönhető, hogy gyorsan el is érjük az első "VK fát", ahol megint kódolvasás telefonnal. Nem a leggyorsabb megoldás, lábujjhegyre állva próbálok térerőt keresni. Végül sikerrel, de legalább 5 percet a ponton vesztegetünk.

Befutunk a Mária-szakadékba, felrémlik, hogy júliusban itt sikerült egy szerény fél órát elkavarni, és már az Új-osztás felé tartunk. Nagy megkönnyebbülés: a kód árnyékban van, és még térerőt is találok egyből. Közben elkezd felfelé kúszni a hőmérséklet higanyszála, ami szép lassan kezdi felforralni agyunkban a vizet...

Ennek ellenére a következő szakasz elég gyorsra sikerül, érezzük is a tempót, és a 3. kódolvasásnál a rendszer közli velünk, hogy bizony gyorsultunk. Még egy jó hír: előttünk Csákvár, ahol végre tudunk fürdeni... Ezt szó szerint kell érteni, valóban megfürdünk a csap alatt, fantasztikus érzés a hideg vízzel locsolni a fejemet. Wellness után, kifele a településről, Csabi kéri, hogy egy kis sétával pihenjünk, amit persze én sem bánok, de felébred bennem a gyanú, hogy talán mégis sok lesz neki elsőre ez a táv.

Gém-hegyre tartva azt vesszük észre, hogy kezd megváltozni az időjárás, bárányfelhők sokasága érkezik az égre, és az egyre erősödő széllel némi enyhülést hoz. A hegyen található ponton a zéró térerővel küzdök, míg végül feladom, majd bejelentkezünk ott, ahol már van "civil élet".

Aztán sikerül benézni a háromszög jelzést, és pár száz métert elmegyünk a zölddel. Éppen a legrosszabbkor jön ez a kis kitérő: Csabi közli, hogy picit megszédült, és nincs túl jól... Sétára váltunk, hátha egy kis pihenés helyre rakja. Így egészen Gántig gyalogos tempóban nyomjuk.

Gánt azért jó hely, mert lehet fürdeni, van közcsap. Mivel komoly előnyre tettünk szert, ezért felajánlom Csabinak, hogy gyalogoljunk, még így is beérünk futós szintidőn belül, de ő nem érzi stabilnak a gyaloglást sem. Sajnálattal veszem tudomásul, hogy kiszáll a VérKörből. Így is óriási bravúrt ért el: megfutotta élete első hegyi maratonját, 5:30 alatt.

Kocogva hagyom el Gántot, és most már biztos vagyok benne, hogy véglegesen megváltozik az idő, határozottan csökken a hőség. Jól is mennek a kilométerek, 6-7 perc körül, emelkedőkön azért már sétára váltok, de az is elég lendületes, így ritkán megyek 10 perc fölé.

Elérem a lélektani 50 kilométeres határt, és mosolyra húzódik a szám. Most jön az a rész, amit nagyon szeretek ezekben a hosszú, monoton menetekben. Csak futni, menni, nem gondolni semmire, és figyelni az erdőt. A nap olykor előbukkan a felhők mögül, és bevilágít a fák közé. Mennyei.

Sorban jönnek a "VK fák", errefelé már nincs gondom a térerő kereséssel. 15 km-től számolom vissza kilométereket. Közben a hőmérséklet annyira lecsökken, hogy a sok kilométer és a fáradtság ellenére gyorsulni kezdek. A visszaigazolás a kódolvasásról meg is erősít ebben. Érzem, hogy még maradt bennem tartalék, így még egy picit odalépek, ami persze kívülről úgy festhet, hogy gyök háromról gyök kettőre nő a sebességem... :)

70 kilométertől egészen jó viszonyok között nyomhatom, szuper utak, éppen megfelelő lejtőszöggel. Úgy tervezem, hogy nagy gázzal besöprök Oroszlányba... Ehelyett azonban nagy gázzal benézek egy letérőt, és a bányászati kiállításon találom magam... Bakker! Még egy rendőrt is megkérdezek, hogy merre kell bemenni a városba, és ő szolidan elküldene a másik irányba... Megköszönöm, és újra bevetem magam az erdőbe, szerencsére pár perc alatt visszatalálok a sárga jelzésre.

A végén, az a városi tíz perc a testemnek már nem esik túl jól, a lelkemnek annál inkább. Végre részese lehettem egy jó futásnak. Jobban örültem volna, ha Csabi végig velem tart, de szerintem neki is tanulságos volt ez a menet. 10:39-cel érek célba. Nagy megkönnyebbülésre Csabi már ott vár, sikerült átstoppolnia magát Gántról, és a rendezőség is képviselteti magát. Rögtön a nyakamba is akasszák az érmet, szép kis darab. Ez volt hát a VérKör, a bakancslistáról lekerült egy tétel. :) És egy újabb hegységet ismerhettem meg tüzetesebben.

Részletes eredményem

Párduc, oroszlán, gazella: Szavanna Trail

Táv: 21,5 km, szint: 560 m.

Ez a verseny több szempontból is vonzó volt számomra. Ezek közül a leglényegesebb, hogy még sosem jártam a Velencei-hegységben, és idén a Karancs-Medves és a Kőszegi-hegység után úgy döntöttem, hogy ezt is meglesem. Valamint Don Razzino egy versenyén sem vettem még részt, de azt sejtettem, hogy minden szempontból magas színvonalú lesz. Teljesen váratlanul ide még három embert is sikerült elcsábítani, a Kungfu Akadémia Futóklubból Csabit és Katit, illetve Csabi egy barátja, Bence is csatlakozott.

Ideális futóidőben sorakozunk fel a rajtvonal mögé Sukoróban. Most hoztam mellkaspántot, bár úgy érzem feleslegesen, mert úgysem fogom nézni azokat a magas pulzusértékeket, amiket ma produkálni fogok... Mert hogy az egekbe fog járni, az már előre borítékolható.

Laza emelkedővel kezdünk, amit a testem rendkívül módon rühell. Persze nem ő tehet róla, nekem kellene kicsit komolyabban vennem a bemelegítéseket. Mivel a pulzus csak lassan csúszik felfele, ezért jó darabig csak zihálok, és már nem tudom honnan vegyem a levegőt. Csabi és Bence kezd el is szakadni, szerintem már csak a célban látom újra őket.

Aztán végre egyenesbe érünk. Pörögnek a lábak. A pulzus is beáll a helyére, valahova 165 körülre... bazzz! Sebaj. Erdőbe érünk, fantasztikus a táj. Hirtelen bevágódunk egy mély völgybe, és őrült ereszkedés kezdődik. 4:52, 4:32, 4:39, 4:42. Nem hiszem el, amit látok, de ez van: szédületes a tempó, biza! Meg is van az eredménye: egy nyaktörő lejtőcskén megelőzöm a két srácot.

Egy darabig együtt toljuk, de az előnyöm tiszavirág életű. Jön egy hegy. De még milyen?! Már eleve úgy érek oda, hogy a szívem a torkomban dobog. Hát erre nem fogok csak úgy felkoccanni, az már látszik. Bence előz, Csabi is. Oké. Aztán még vagy négyen... Mi a...? Nézek fel a köves, nyakatekert ösvényre: mindenki fut! Mi a franc van itt kérem?! Mintha gazellák lennének, akik menekülnek az oroszlán elől a szavannán... Há, persze nem én vagyok az oroszlán. Én max. egy fitt lajhárnak illek be, aki logó nyelvvel négykézláb kúszik fel a hegyre.

Na jól van, valahogy felérek. A gubanc az, hogy még mindig jönnek mögöttem, egyszerűen nincs idő pihenni. Pedig kellemes részek következnek, milyen jót lehetne itt háton heverészni egy kicsit... Oké, újra lejt. A lábaimmal nincs gond, mennek maguktól, a tüdőm az, ami nem bírja ezt az őrült hajszát. Néhány percbe telik, mire újra beérem a srácokat. Azért ez jó jel, hiszen nagyjából annyi idős vagyok, mint ők ketten együtt. :)

A táj csodálatára is szánok energiát, tényleg van egy szavanna jellege, bár a nap most nagyon kegyes hozzánk. Kánikulában a hátamon heverésznék még valahol az előző hegyen... Jön a frissítő pont féltávnál, én konkrétan lassítás nélkül tovább futok. Érzem az enerdzsit, szerintem frissítés nélkül képes vagyok most végigtolni. Persze kulacsomból időnként kortyolok, de ennyi. Mintha Bencét látnám a ponton, ami egyre biztosabb, mert Csabi mellé érkezem. Felveszi a tempóm.

Visszaérünk az első kör második felére, gyanús nekem a háromszög jelzés, tuti hegyre vezet. Naná, hogy igen! Csabi gyorsul... nem, inkább én lassulok. De azért próbálom tartani a lépést, legalább vizuálisan ne veszítsem szem elől. Sajnos nem jön össze, a dimbes-dombos-bokros részen, már fogalmam sincs, hogy mennyire van elől... Aztán az egyik kapaszkodón kiderül, hogy mögöttem van... Kissé eltévedt. :)

Néhány kilométerre a vége előtt azért már kezdem várni, hogy mikor érünk vissza Sukoróba. Jó az a hullámvasút a végén, csak nagyon lassít, legalábbis úgy érzem. De csak a korábbi tempóhoz viszonyítok, a két 7 percen kívüli kilométer nem olyan rossz azon a részen.

Jön az aszfalt, és elszörnyülködve bámulunk, hogy emelkedik. Na jó, séta. Aztán a tetejéről már csak le kell sprintelni a célba, az óvodához. 2 óra 3 perc lesz a vége, ami kellemesen meglep, az órám még rikoltozik is, hogy félmaraton csúcsot futottam... már amióta megvan az órám. :) 28. helyett foglalom el a 88 férfi teljesítőből.

Egy természetközeli érmet is a nyakunkba akasztanak. Eszem egy-két dinnyeszeletet, majd kimegyek, és megvárom a többiek érkezését. Bence 2:12-vel, Kati 2:31-gyel csap célba. Utána jöhet a habzsi-dőzsi, nem is tudom mivel kezdjem. Zsíros kenyér csalamádéval, házi sütik, aztán még egy jó pár szelet dinnye. Alig bírok felállni, mire végzünk a visszatöltéssel. :) Egészen fittnek érzem magam, de mire hazaérek, már jönnek a megszokott érzések: bal combhajlító szokásos beállása, és az "úthenger-effektus". :)

Príma kis verseny volt, nagyon megérte eljönni, gyönyörű táj, szuper ellátás. Következik 19-én a VérKör instant útvonal lefutása Csabival. Remélem most szerencsésebben járunk, mint én júliusban, amikor csak a feléig jutottam el, az volt a FélVérKör... :D

Ahol elnyel az erdő: Bükk 900

"A hétvégén kerüljük a napon tartózkodást!" - figyelmeztet az időjárás-jelentő, és ezt megfogadván bevetjük magunkat a sűrű Bükkbe... Ez most valóban egy nem épelméjű cselekedett, amíg mások a vizeket és a pihenést keresik, addig mi meglehetősen extrém túrán veszünk részt. Nincs is nagy túljelentkezés, a szokott létszám kábé harmada jelenik meg a mai napon.

Még péntek este 10 körül indulunk el Pestről, és éjjel fél egyre meg is érkezünk a bánkúti turistaház elé. Sátrat állítunk, ami nem egyszerű feladat: ahogy felteszem és felkapcsolom a fejlámpát, a Bükk rovarpopulációjának nagyjából a fele az arcomban köt ki... Pár pillanat alatt bemásznak az orromba, a fülembe, a szemgolyómat is ostromolják, és persze a fogaim alatt is ízeltlábúakat ropogtatok... Mire végzünk, már teljesen jól lakok, és szerencsére úgy sikerül bebújni a sátorba, hogy hálótársul nem kapunk a kis élősködőkből.

Bükk 900-as csúcsai

Mért adatok (Garmin Fénix 3): 25,8 km, 1420 m szint.

Hatkor kelünk, nem mondhatnám, hogy pár óra pihentető alvás után. Kajálás és szedelődzködés, Vic-nek sikerül kicsit elhúznia az előkészületeket, így "némileg" később tudunk rajtolni, mint ahogy számítottam.

Ennek a túrának a különlegessége, hogy a szokványos teljesítménytúrákkal ellentétben, nagyon lazák a szabályok. Adott 20 db, 900 méter fölötti hegycsúcs a Bükkben, amit tetszőleges sorrendben, tetszőleges úton kell felkeresni, ott bélyegezni egy lapra, majd visszatérni Bánkútra. Kulcsszó: "úton"... Ugyanis az nincs... Legalábbis nem sok, vagyis aki nem szeretne 50 km-t túrázni, annak bizony nem szabad túl sok turistautat használni.

Duónkat trióvá egészíti Ádám, akinek ez az első Bükk 900-a. Nekem talán a hatodik, sajnos a messzesége miatt nem egyszerű ide minden évben eljutni. Laza kocogással indulunk, és olyat teszünk, amit eddig még soha: a pecsételő lapon feltüntetett, ajánlott sorrend szerint próbáljuk láncra fűzni a csúcsokat.

A Bálvány bevételéhez 11 perc szükséges, rögtön elkönyvelünk 100 méter szintet. Közben konstatálom, hogy az órám mellkaspántja otthon maradt, így csak az elfúló légzésemből következhetek arra, hogy hamarosan szívrohamon lesz... Bálvány egy népszerű csúcs, ide még turistaúton is fel lehet jönni, kilátó áll a csúcson, és sajnos a bélyegzőt tartalmazó oszlopot már többször kidöntötték.

Spuri Fodor-hegy felé. Ez már nem piskóta, az útról letérvén egy csalánnal bővelkedő dzsindzsában találom magam, és megtörténik a túra első két-háromezer csaláncsípése... A nagy hőség miatt rövidnadrágban jöttem, penge ötlet volt...Mire felérünk (0:31), már bizseregnek és viszketnek a lábaim.

Nagy István erőse a Fodor-hegy szomszédságában viszonylag könnyen mászható, hamar el is érjük a csúcsot (0:43). Aztán jön Vic kedvence, Huta-bérc, amit gyönyörű fenyves borít, és ezt távolabbról és közelebbről is megcsodálhatjuk.

A hegy megmászása (1:00), út híján nehezebb dió, bár emlékeimben még durvábbnak tűnt. Következnek a "sarak", az első rögtön egy olyan hegy, ami két névre is hallgat. "Üdv, a nevem Kis-sár-bérc, de szólíts nyugodtan Mély-sár-bércnek!" Ezek a hegyek szinte "egymás szájába" lógnak, ezért könnyű prédák számunkra. Kis-sár-bérc (1:11), Fekete-sár-bérc (1:24), Kőrös-bérc (1:40), Vörös-sár-hegy (1:57).

Mindeközben a Kőrös-bércen kvartetté bővülünk, ugyanis csatlakozik hozzánk Ági, akinek meg sem kottyan, hogy a hegyekről lefele nyaktörő mutatványokkal próbálunk minél gyorsabban lebukdácsolni, és felfelé is próbálunk egy nagyobb tempót tartani. Illetve, amit még fontos megemlíteni, hogy két órával a rajt után még egészen kellemes a klíma, eddig néhány felhő tartotta távol tőlünk a perzselő napot.

Sajnos a nap győzedelmeskedik, így a Kukucsó-hegyre (2:06) már nyakig izzadtságban érek fel. Ez az én egyik kedvenc hegyem. Ispán-hegyre (2:22) már kicsit megtörik a lendület, a hőség kezdi átvenni a hatalmat a Bükkben. Jó alkalom a nagy melegben való mozgás szokásának elmélyítésére, csak annyi a bibi, hogy ha esetleg nem bírom, akkor is menni kell tovább, ugyanis itt nem igazán szállhatok ki...

Istállós-kő (2:38) szinte csak egy ugrás Ispántól, megint beugrik az az emlék, amikor egyik alkalommal egyedül, az irányt benézve egy marhamély árokban találtam magam... Korábban ez a hegy volt hivatalosan a Bükk legmagasabb pontja, míg fel nem fedezték, hogy a közelben lévő Szilvási-kő bizony pár méterrel magasabb. Ott még nem jártam, de hamarosan szeretném pótolni.

A Nagy-kopasz (2:50) talán az egyik legkönnyebben bevehető hegy, illetve egy lélektani határ is, ez van a legmesszebb Bánkúttól, innen már csak vissza kell sétálni... :) Ebben a sétában azért nincs sok köszönet, rögtön a legdurvább emelkedővel, a Virágos-sár-heggyel kell megküzdeni. Plusz nehézség, hogy még az oszlopot sem egyszerű megtalálni, mivel két csúcsa is van a hegynek, de azért rajtunk most nem fog ki (3:11).

Innen a leghosszabb csúcs nélküli szakasz következik, egy gyönyörű fenyvesen keresztül érünk ki az Országos Kéktúra útvonalára, és egyben magunkévá tesszük a Tar-kői pecsétet is (3:39). Ádámmal és Ágival kimegyünk a szirt szélére, ahonnan az ország egyik legszebb kilátást élvezhetjük.

Laza kocogással, szinte pofátlanul közel csapunk le Büszkés-hegyre (3:47), viszont ez a hegy fordulópont számomra. Egészen eddig nagyon jól jöttem, a tíz napos kéktúra jót tett lábaimnak. Viszont, ahogy számítottam is rá, a meleget eddig bírtam. Innen sajnos túlélő üzemmódra kell kapcsoljak. Két és fél liter folyadékot hoztam magammal, a maradékot kényesen be kell osszam. Sajnos felforrósodott fejjel hajlamos vagyok ezt figyelmen kívül hagyni, de most erőteljesen koncentrálok. Felrémlenek ugyanazon magányos túrám emlékei, akkoriban Büszkés-hegytől már csak négy korty vizem maradt a célig... Most azért sokkal jobban állok.

Három-kőn (4:01) már mocskosul befűtöttek, azért még van erőm készíteni egy rövid videót Ádám piruettjével.

Számolom a "kavicsokat", mennyi van még hátra, valahogy ki kell bírni a végéig. Nagy-kőhát (4:12) kellemes meglepetésként ér, talán még sosem jutottam el ilyen gyorsan ide Három-kőtől. És ugyanaz elmondható Kis-kőhátra (4:25) is, Vic egy egészen kiválóan járható nyiladékon vezet fel minket a hegyre.

Lefelé egy egészen váratlan problémám adódik: hosszas lejtős futás után úgy begörcsöl a jobb combhajlítóm, hogy néhány lépésben a kínok kínját élem át. Ennyire erős és váratlan görcsöt még soha nem éreztem, úgy tűnik öregszem. :) Ádámtól kapok egy gyorsan szívódó magnézium tablettával, ami segít is, a fájdalom egyik pillanatról a másikra elillan.

Pipisre kapaszkodva már erőteljesen a légzésemre koncentrálok, illetve az utolsó fél literes flakonon matekozok, hogy kibírjam a végéig. Egész jól megy, bár a hegytetőn (4:59) kicsit lecsüccsenek egy kőre, míg a többiek pecsételnek. Innen már beérek, bármi is lesz. A vészlámpák már nagyon villognak, de tartalékon még valahogy begurulok...

Az utolsó csúcs, ami általában az első szokott lenni, a Bánkút felett magasodó Felső-Borovnyák (5:16). Ünnepélyesen bélyegzünk, és szépen lekocogunk a célba (5:21). Első utam a mosdóba visz, locsolom a fejemet, hogy minél gyorsabban visszahűljek. Ez nagyon durva menet volt ebben a hőségben. Lehuppanok a padhoz, és szőlőléből iszom vagy másfél litert, és gyanítom, hogy ez még csak a bemelegítés...

Közben nézem, ahogy Vic elindul a második körére. Büszkés-hegyig még úgy gondoltam, hogy egy darabig elkísérem, begyűjtve pár csúcsot másodszor is, de onnan már erősen sejtettem, hogy nem a mai napon fogok belekóstolni a Bükk 900 Duplába.

Egy adag paprikás krumpli után bemegyek tusolni, ami földöntúli élmény, mint mindig ilyenkor. Aztán kifekszem a Borovnyákkal szemben, és el is szundikálok.

Hat körül érzem, hogy ismét megéheztem, ezúttal a turistaház büféjét célzom meg, ami príma választás. Tárkonyos ragulevest és szilvás pitét kapok, mennyei. Mellé még néhány kóla és sör, a mai folyadékbevitel 7-8 liter körül jár... Aztán háromnegyed nyolc körül megérkezik Vic is, egy szinte lehetetlen küldetéssel a háta mögött, és elindulunk haza.

Következik augusztus 13-án, a Szavanna Trail terepfutó verseny a Velencei-hegységben, ahol folytatódhat a hőséghez való szoktatásom... :)