Ahol elnyel az erdő: Bükk 900

"A hétvégén kerüljük a napon tartózkodást!" - figyelmeztet az időjárás-jelentő, és ezt megfogadván bevetjük magunkat a sűrű Bükkbe... Ez most valóban egy nem épelméjű cselekedett, amíg mások a vizeket és a pihenést keresik, addig mi meglehetősen extrém túrán veszünk részt. Nincs is nagy túljelentkezés, a szokott létszám kábé harmada jelenik meg a mai napon.

Még péntek este 10 körül indulunk el Pestről, és éjjel fél egyre meg is érkezünk a bánkúti turistaház elé. Sátrat állítunk, ami nem egyszerű feladat: ahogy felteszem és felkapcsolom a fejlámpát, a Bükk rovarpopulációjának nagyjából a fele az arcomban köt ki... Pár pillanat alatt bemásznak az orromba, a fülembe, a szemgolyómat is ostromolják, és persze a fogaim alatt is ízeltlábúakat ropogtatok... Mire végzünk, már teljesen jól lakok, és szerencsére úgy sikerül bebújni a sátorba, hogy hálótársul nem kapunk a kis élősködőkből.

Bükk 900-as csúcsai

Mért adatok (Garmin Fénix 3): 25,8 km, 1420 m szint.

Hatkor kelünk, nem mondhatnám, hogy pár óra pihentető alvás után. Kajálás és szedelődzködés, Vic-nek sikerül kicsit elhúznia az előkészületeket, így "némileg" később tudunk rajtolni, mint ahogy számítottam.

Ennek a túrának a különlegessége, hogy a szokványos teljesítménytúrákkal ellentétben, nagyon lazák a szabályok. Adott 20 db, 900 méter fölötti hegycsúcs a Bükkben, amit tetszőleges sorrendben, tetszőleges úton kell felkeresni, ott bélyegezni egy lapra, majd visszatérni Bánkútra. Kulcsszó: "úton"... Ugyanis az nincs... Legalábbis nem sok, vagyis aki nem szeretne 50 km-t túrázni, annak bizony nem szabad túl sok turistautat használni.

Duónkat trióvá egészíti Ádám, akinek ez az első Bükk 900-a. Nekem talán a hatodik, sajnos a messzesége miatt nem egyszerű ide minden évben eljutni. Laza kocogással indulunk, és olyat teszünk, amit eddig még soha: a pecsételő lapon feltüntetett, ajánlott sorrend szerint próbáljuk láncra fűzni a csúcsokat.

A Bálvány bevételéhez 11 perc szükséges, rögtön elkönyvelünk 100 méter szintet. Közben konstatálom, hogy az órám mellkaspántja otthon maradt, így csak az elfúló légzésemből következhetek arra, hogy hamarosan szívrohamon lesz... Bálvány egy népszerű csúcs, ide még turistaúton is fel lehet jönni, kilátó áll a csúcson, és sajnos a bélyegzőt tartalmazó oszlopot már többször kidöntötték.

Spuri Fodor-hegy felé. Ez már nem piskóta, az útról letérvén egy csalánnal bővelkedő dzsindzsában találom magam, és megtörténik a túra első két-háromezer csaláncsípése... A nagy hőség miatt rövidnadrágban jöttem, penge ötlet volt...Mire felérünk (0:31), már bizseregnek és viszketnek a lábaim.

Nagy István erőse a Fodor-hegy szomszédságában viszonylag könnyen mászható, hamar el is érjük a csúcsot (0:43). Aztán jön Vic kedvence, Huta-bérc, amit gyönyörű fenyves borít, és ezt távolabbról és közelebbről is megcsodálhatjuk.

A hegy megmászása (1:00), út híján nehezebb dió, bár emlékeimben még durvábbnak tűnt. Következnek a "sarak", az első rögtön egy olyan hegy, ami két névre is hallgat. "Üdv, a nevem Kis-sár-bérc, de szólíts nyugodtan Mély-sár-bércnek!" Ezek a hegyek szinte "egymás szájába" lógnak, ezért könnyű prédák számunkra. Kis-sár-bérc (1:11), Fekete-sár-bérc (1:24), Kőrös-bérc (1:40), Vörös-sár-hegy (1:57).

Mindeközben a Kőrös-bércen kvartetté bővülünk, ugyanis csatlakozik hozzánk Ági, akinek meg sem kottyan, hogy a hegyekről lefele nyaktörő mutatványokkal próbálunk minél gyorsabban lebukdácsolni, és felfelé is próbálunk egy nagyobb tempót tartani. Illetve, amit még fontos megemlíteni, hogy két órával a rajt után még egészen kellemes a klíma, eddig néhány felhő tartotta távol tőlünk a perzselő napot.

Sajnos a nap győzedelmeskedik, így a Kukucsó-hegyre (2:06) már nyakig izzadtságban érek fel. Ez az én egyik kedvenc hegyem. Ispán-hegyre (2:22) már kicsit megtörik a lendület, a hőség kezdi átvenni a hatalmat a Bükkben. Jó alkalom a nagy melegben való mozgás szokásának elmélyítésére, csak annyi a bibi, hogy ha esetleg nem bírom, akkor is menni kell tovább, ugyanis itt nem igazán szállhatok ki...

Istállós-kő (2:38) szinte csak egy ugrás Ispántól, megint beugrik az az emlék, amikor egyik alkalommal egyedül, az irányt benézve egy marhamély árokban találtam magam... Korábban ez a hegy volt hivatalosan a Bükk legmagasabb pontja, míg fel nem fedezték, hogy a közelben lévő Szilvási-kő bizony pár méterrel magasabb. Ott még nem jártam, de hamarosan szeretném pótolni.

A Nagy-kopasz (2:50) talán az egyik legkönnyebben bevehető hegy, illetve egy lélektani határ is, ez van a legmesszebb Bánkúttól, innen már csak vissza kell sétálni... :) Ebben a sétában azért nincs sok köszönet, rögtön a legdurvább emelkedővel, a Virágos-sár-heggyel kell megküzdeni. Plusz nehézség, hogy még az oszlopot sem egyszerű megtalálni, mivel két csúcsa is van a hegynek, de azért rajtunk most nem fog ki (3:11).

Innen a leghosszabb csúcs nélküli szakasz következik, egy gyönyörű fenyvesen keresztül érünk ki az Országos Kéktúra útvonalára, és egyben magunkévá tesszük a Tar-kői pecsétet is (3:39). Ádámmal és Ágival kimegyünk a szirt szélére, ahonnan az ország egyik legszebb kilátást élvezhetjük.

Laza kocogással, szinte pofátlanul közel csapunk le Büszkés-hegyre (3:47), viszont ez a hegy fordulópont számomra. Egészen eddig nagyon jól jöttem, a tíz napos kéktúra jót tett lábaimnak. Viszont, ahogy számítottam is rá, a meleget eddig bírtam. Innen sajnos túlélő üzemmódra kell kapcsoljak. Két és fél liter folyadékot hoztam magammal, a maradékot kényesen be kell osszam. Sajnos felforrósodott fejjel hajlamos vagyok ezt figyelmen kívül hagyni, de most erőteljesen koncentrálok. Felrémlenek ugyanazon magányos túrám emlékei, akkoriban Büszkés-hegytől már csak négy korty vizem maradt a célig... Most azért sokkal jobban állok.

Három-kőn (4:01) már mocskosul befűtöttek, azért még van erőm készíteni egy rövid videót Ádám piruettjével.

Számolom a "kavicsokat", mennyi van még hátra, valahogy ki kell bírni a végéig. Nagy-kőhát (4:12) kellemes meglepetésként ér, talán még sosem jutottam el ilyen gyorsan ide Három-kőtől. És ugyanaz elmondható Kis-kőhátra (4:25) is, Vic egy egészen kiválóan járható nyiladékon vezet fel minket a hegyre.

Lefelé egy egészen váratlan problémám adódik: hosszas lejtős futás után úgy begörcsöl a jobb combhajlítóm, hogy néhány lépésben a kínok kínját élem át. Ennyire erős és váratlan görcsöt még soha nem éreztem, úgy tűnik öregszem. :) Ádámtól kapok egy gyorsan szívódó magnézium tablettával, ami segít is, a fájdalom egyik pillanatról a másikra elillan.

Pipisre kapaszkodva már erőteljesen a légzésemre koncentrálok, illetve az utolsó fél literes flakonon matekozok, hogy kibírjam a végéig. Egész jól megy, bár a hegytetőn (4:59) kicsit lecsüccsenek egy kőre, míg a többiek pecsételnek. Innen már beérek, bármi is lesz. A vészlámpák már nagyon villognak, de tartalékon még valahogy begurulok...

Az utolsó csúcs, ami általában az első szokott lenni, a Bánkút felett magasodó Felső-Borovnyák (5:16). Ünnepélyesen bélyegzünk, és szépen lekocogunk a célba (5:21). Első utam a mosdóba visz, locsolom a fejemet, hogy minél gyorsabban visszahűljek. Ez nagyon durva menet volt ebben a hőségben. Lehuppanok a padhoz, és szőlőléből iszom vagy másfél litert, és gyanítom, hogy ez még csak a bemelegítés...

Közben nézem, ahogy Vic elindul a második körére. Büszkés-hegyig még úgy gondoltam, hogy egy darabig elkísérem, begyűjtve pár csúcsot másodszor is, de onnan már erősen sejtettem, hogy nem a mai napon fogok belekóstolni a Bükk 900 Duplába.

Egy adag paprikás krumpli után bemegyek tusolni, ami földöntúli élmény, mint mindig ilyenkor. Aztán kifekszem a Borovnyákkal szemben, és el is szundikálok.

Hat körül érzem, hogy ismét megéheztem, ezúttal a turistaház büféjét célzom meg, ami príma választás. Tárkonyos ragulevest és szilvás pitét kapok, mennyei. Mellé még néhány kóla és sör, a mai folyadékbevitel 7-8 liter körül jár... Aztán háromnegyed nyolc körül megérkezik Vic is, egy szinte lehetetlen küldetéssel a háta mögött, és elindulunk haza.

Következik augusztus 13-án, a Szavanna Trail terepfutó verseny a Velencei-hegységben, ahol folytatódhat a hőséghez való szoktatásom... :)