Bükk 900-as csúcsai

Táv: kb. 24 km, szint: kb. 1500 m.

 

Egy újabb nap a pokolban…

 

Megint egy forró napra esett a kedvenc bükki túrám, ahogy tavaly is. Okulva a múltból, most meg sem fordult a fejemben az egyéni csúcs gondolata, qvic pedig felajánlotta, hogy menjünk együtt, de akkor a nehezebb verziót, a visszafele kört csináljuk. Mindenképpen egy hasznos tapasztalat-szerzésnek gondoltam, ezért belementem. Duónkat még Sára egészítette ki, aki bár most túrázott először a Bükkben, elég könnyen vette ezt a húzós terepen haladó túrát.

 

No hát akkor visszafele. Felső-Borovnyák ugye csak bemelegítés, egy combos emelkedőt követően, innen viszont a Pipis meghódítása már új terepre vitt engem. Itt, a reggel elfogyasztott két liter víz távozott belőlem vizelet formájában, ennyit a hidratálásról. Szerencsére most feltöltöttem magam több mint két liter folyadékkal, még mindig frissek az emlékek a tavalyi majdnem kiszáradásról és szomjhalálról…

 

Kicsit meglepődtem, de Kis-kőhát sokkal közelebb volt, mint vártam, egy órán belül bezsebeltük a harmadik pecsétet is. Bár volt egy kis hamis illúzió a dologban, hiszen eddigi négy teljesítésem alatt ez volt mindig az utolsó csúcs. Cserébe azonban egy remek kis ösvényt fedeztünk fel, ami majdnem az oszloptól indul, így nem kellett botladoznunk a fatörmelékekben. Jól megjegyeztem lent a bejáratot, normál körnél ez igen hasznos lesz.

 

Nagy-kőhát, nem volt gond, kifele azonban qvic nem vacakolt az átjáró megkeresésével, egyszerűen nekiestünk a szögesdrótos kerítésnek.

 

Ez van, ha csak irányban és emlékezetből tájékozódunk. Némi szitkozódás után hamar ráleltünk Három-kőre, majd Büszkés-hegyet is olyan útvonalon cserkésztük be, amin még nem jártam. Memorizáltam.

 

Tar-kő, kezdett meleg lenni. Mivel Sára most járt itt először, kimentünk bámészkodni és fotózni a teraszra, a látvány megunhatatlan.

 

Kis kerülővel mentünk vissza, meg is lett az eredményre, kissé oldalazva mentünk le a hegyről, de végül megtaláltuk az ismerős szekérutat, ami a Virágos lábához vitt. Ez a hegy innen se könnyű, amonnan se. Nagy-kopasz viszont nagyon halovány volt, főleg ahhoz képest, ahogy tavaly közelítettem meg, egy három méteres árokból kikúszva…

 

Istállós-kő tetején is pihentünk egy kicsit. Sajnálattal láttam, hogy az izzadtságomtól már átázott a nadrágom, ami annyit jelent, hogy kezdem rosszul viselni a hőséget. Pedig még 10 csúcs hátravan, távban ugyan kevesebb, de szintben több mint a fele. Azért reménykedtem, hogy kibírom a végéig, 5-6 órát azért még a legnagyobb hőségben is bírok pörögni nagyobb teljesítménnyel.

 

Ispán-hegy fele találkoztunk az első csapattal, innen már szivárogtak az emberek a normál körön. A napon brutál meleg volt, a Kukucsó se a legárnyékosabb csúcs. Jöttek a bércek, az útvonal innen nagyjából lefedte az általam is bejárt útvonalat, csak persze visszafele. A 16. csúcson találkoztunk olyanokkal, akik még csak a negyediken pecsételtek… Nem irigyeltük őket, az igazán meleg még csak most kezdődik.

 

Nagy-István erősétől már számoltam a hátralévő emelkedőket, a meleg már kezdett erőteljesen megviselni. Fodor-hegyet is iszonyú magasnak éreztem, de a legdurvább Bálvány volt… Sosem gondoltam volna, hogy egyszer Bálványra ilyen lassan fogok felmenni… :) Az előtte lévő hosszú napos emelkedő egyszerűen lenyomott a földre, alig vártam az árnyékos részt. Már nem erőltettem a dolgot, hiszen a cél közelében voltunk, lassan felsétáltam, pecsételtem, és leültem egy kőre, megvártam a többieket, míg lejönnek a kilátóból.

 

A végén lefele még sikerült egy jót futnunk, így 5:29-cel értünk célba. Igaza volt qvic-nak, ezen a túrán a legnagyobb előny, ha jó úton mész. Nem biztos, hogy a légvonal a leggyorsabb, olykor jobb, ha kerül az ember, mert időt és energiát is spórolhat. Klassz volt így visszafele, legalább négy ponton módosítanom kell a saját útvonalamat, és egy kellemes 25 fokban kizárt, hogy ne legyen meg az új egyéni csúcsom. A katonai bakancs ötlete is remek volt részemről, rövidtávon és ilyen zord terepen kiválóan szerepel. Jövőre hátha eljön végre az én időm… :)