2013. április 13., szombat

Mátrabérc


Táv: 55,6 km, szint: 2734 m. Szintidő: 13 óra.
 
 
„Idén egy más MB lesz, Téli Mátra XXL” (Feró)
 
A gyöngyösi busz kalandos útjának köszönhetően majdnem a rajtidő vége előtt tudunk csak elindulni. Sebaj, már úton vagyunk, és rögtön ez elején soha nem látott sártengerben kezdődik a küzdelem.
 
Kicsit feljebb kapaszkodva javul a helyzet, és a verőfényes napsütés már a tavaszt idézi, így április közepén.
 
Elérjük a Mátra gerincét, és hol jobbra, hol balra páratlan kilátás nyílik a hegység környékére.
 



 
Hamarosan utolérem Jeremcsuk István vak sportolót és kísérőit Kimmel Pétert és Lord kutyát. Elképesztő teljesítményre vállalkoztak, teljesíteni ezt a látónak is igen kemény túrát, ráadásul a terepviszonyok… nos a kép alapján is elmondható, hogy nem éppen ideálisak voltak… Le a kalappal előttük, a legyőzhetetlen akaraterő és az önzetlen segítségnyújtás páratlan példaképei.
 
 
Nemsokára kezd igazán bekeményíteni a Mátra. Olyan útszakaszok jönnek, ahol már a cipőm teljesen elmerül a vízben és sárban.
 
 
Oroszlánvár előtt vételezek egy kis vizet, meleg van, de nem vészes.
 
 
A pontnál sokan megállnak kicsit pihenni és nézelődni. Van mit.
 
 
A markazi kapu után, az oldalazó ösvényen többször beragadok. De nem erőltetem az előzést, nem sietek. Ezen a túrán nagyjából 50-50% volt az elengedők és a feltartók aránya. Szerencsére azért nem volt nagy tömeg.
 
 
Feljebb kúszva a Kékesen megjelennek az első hófoltok. Akkor még reménykedem, hogy ennél nem lesz durvább.
 
 
Azt hiszem, kicsit naiv voltam.
 
 
Vagyis nem is kicsit…
 
Először találkozom hóvirágmezővel, még mindig Kékestető előtt.
 
 
1014 méteren az étteremnél osztanak teát. Jól esik. Bár a nap süt, de a havas táj kissé lehangol. Ez nem az igazi Mátrabérc.



Gyorsan le innen, nem akarok havat látni. Egy darabig még „élveznem” kell látványát és érintését. Sajnos ahol máskor simán lehet előzgetni, most képtelenség. Vagyis lehet, de ahhoz ki kell ugrani a szűz hóba. Egy futó srác megteszi előttem rövid nadrágban. Majdnem combtőig (!) süllyed a hóba. Inkább beáll a libasorba… A sárga lefele hozza a szokásos formáját. Nyaktörő, de legalább nem havas.
 
 
Ahogy leérek, máris kezdődhet a mászás a Csór-hegyi „dupla lépcsőn”. Alattomos kis hegy, az első emelkedőn az orrom szántja földet.
 
A frissítő pont előtt visszanézek a tájra, szinte be lehet látni az egész eddig megtett utat. Lenyűgöző és félelmetes.
 
Galyatető előtt újra kezdődik a havas menet. Pár perc, és a cipőmben már szörcsög a jéghideg hólé.
 
Végre felérek a csúcsra, innen kicsit meg lehet húzni, könnyebb szakaszok jönnek. Vagyis csak jönnének. Sajnos Mátraszentlászló előtt minden idők legnagyobb sártengere fogad, a túrázók keresik az alternatív utakat, engem már nem érdekel, átvágok mindenen, csak a cipőm el ne hagyjam… Aztán már szárazabb úton közelíthetem meg a Vörös-kői kilátót, és az ellenőrző pontot.
 
A kedvenc szakaszom következik, szerencsére kevés a rövidtávos, és ők is előzékenyek, úgyhogy felszabadultan futhatok egészen a kék háromszög becsatlakozásig.


A túrán a legnagyobb igénybevétel Szamár-kő megmászásához szükséges. Néhol elkell néhány alap sziklamászó tudás.
 


Persze fent a látvány minden nehézségért kárpótol.
 


A lefele itt ugyancsak nem egyszerű. Kezdetben magas sziklatömbök, majd meredeken eső, legyalult ösvény teszi próbára az embert. Nem kis rutin kell hozzá. Itt még a napszemüvegemet is feltoltam, hogy jobban lássak. (Jézus, vakon hogy lehet itt lejönni??!!)
 


A turistaháznál veszek egy kólát, jól esik a hideg üdítő. Lecsorgok a patak-völgybe, lélegzetelállító, mint mindig.
 

A mátrakeresztesi ponton már számolgatom az időt, hm, egy kicsit talán ellustálkodtam ezt a túrát, a végén még meg kell nyomnom a végét a tíz óráért. Bő frissítést követően magabiztosan vágok neki a hegy három lépcsőjének. A Nyikom-nyereg után a kilátás megint pazar.
 


Muzsla előtt, az utolsó emelkedő a legkeményebb. Itt találkozok egy bringás sráccal is. Na, arra sem vállalkoznék, az tuti.
 


A csúcskő annyit jelent számomra, hogy véget értek a kemény megpróbáltatások. 80 percem maradt, hogy leérjek 10 órán belül. Nem kell megerőltetnem  magam.
 


Bármennyire is óvatosan zúzok lefele, sikerül egy hatalmasat zakóznom, így vérző kézzel és fájós bokával teszem meg az utolsó kilométereket. Nemsokára feltűnik a napfényben úszó Szurdokpüspöki, ahol már a cél vár.
 


Kicsit féltem, hogy a bevezető út sáros lesz, de teljesen száraz, így lendületesen tudok befutni a településre, be az iskolába.
 


Leszámítva a Mátrabérc-Trail futóversenyt, ez volt az ötödik teljesítésem, és ebből négyet 10 órán belül, egyet pedig 9 órán belül sikerült abszolválnom. A Mátrabércen nyújtott teljesítményem mindig is fontos volt számomra. Most nagyon elégedett vagyok. A nehéz terep ellenére holtpont nélkül mentem végig. Amin teljesen ledöbbentem, hogy 164 lett a max. pulzusom. Hát ezt tényleg nem siettem el.
 
Következő fix túrám a Kinizsi Százas.