2014. június 28., szombat

Gödöllői Erdei Félmaraton

Tavaly még teljesen véletlenül csöppentem a versenybe, amikor egy futóedzésem alkalmával belefutottam a mezőnybe. Idén, köszönhetően a facebook terepfutás csoportnak, már jó előre neveztem a 21 km-es távra.

Nagy felkészülés nem előzte meg a versenyt, így egy kellemes enjoy-futásra készültem a hazai pályán. Reggel 30 fokot mutatott a hőmérő az erkélyen, hát ez megint egy húzós menet lesz, bár már megszoktam, hogy félmaratont én mindig hőségben futok (kivétel két éve Angliában).

9 után a rajtban voltam, a máriabesnyői bazilikánál, és már épp azon gondolkodtam, hogy mivel fogom elütni a maradék fél órát, amikor egy ismerős integetett felém. Gréta a sportedző tanfolyamon volt az osztályfőnököm, és nagy érdeme van abban, hogy kellően felkészülten jelenhettem meg a májusi záróvizsgán. Így beszélgetéssel hamar elment a rajtig az idő annak ellenére, hogy azt negyedórával eltolták.

Valahogy a mezőny elején indultam, és persze hiába vigyáztam, elvitt a lendület. Sajna a Polar mellkaspánt otthon maradt, így csak a légzésből következtettem, hogy mégis milyen a tempó. Nem mentek rosszul az első kilométerek, egy ötös boly közepén gyorsan pörögtek a lábak. 5. kilihez 25 perc alatt értem oda, ajaj, ez így túl gyors... Egyelőre viszont remekül éreztem magam, így nem lassítottam. Ennek eredménye, hogy 7. kilinél még mindig hoztam az 5 perces átlagot.

Aztán egy frissítő pont után emelkedők hada várt ránk, még az elsőket sikerült megfutni, de a meredekebbeknél célszerű volt gyalogolni, mert jobb volt az energia-felhasználás – haladás arány. Nagyjából féltávtól üldöztem egy hölgyet, akiről később kiderült, hogy ő lett az első a nők között. Az autópálya-hídra is együtt értünk fel, itt már nagyon éreztem a hőséget, és elkezdtem várni a táv végét.

A Pap-Miksa kútnál kicsit cseles volt a karika, azon kívül, hogy egy mély lejtőből és egy hosszú emelkedőből állt, rendező hiányában szerintem néhányan másodjára is elindultak rajta. Szerencsére élvezhettem a hazai pálya előnyeit, innen becsukott szemmel is visszataláltam volna a templomhoz. Nem volt már sok hátra, és főleg lejtős, sík szakaszok maradtak a végére, de az energiám is a végén járt, ezért a tervezett hajrázásom elmaradt.

Bár az elején még úgy tűnt, hogy behúzom két óra alatt, a hőség megint átszabott mindent (mint oly sokszor az évek alatt), így 2:08-cal csorogtam át a célkapu alatt. Persze teljesen elégedett vagyok, a lényeg úgyis a futás és a természet öröme volt, ebből kijutott minden.


Gréta 2 perccel utánam érkezett, és szolidan elfoglalta a dobogó 3. fokát, nagy gratuláció neki. Újratöltés, fényképezkedés, eredményhirdetés, és indulhattunk haza. Hát erre jövőre is jönni kell… :)