"19:45-kor
Wildenbruch visszavonhatatlanul kiadta a parancsot a kitörésre. A történészek
szerint pontban 20.00 órakor kb. 45-50.000 katona indult el... Kb. 24.000 német
és mintegy 20-25.000 magyar katona indult meg a jelre. Az első méterek után
minden addigit felülmúló szovjet tüzérségi pergőtűz fogadta a Bécsi kapu téren
a kitörőket. Itt, és a Széll Kálmán téren óriási emberveszteségeket elszenvedve
verekedték keresztül magukat, és a Budai hegyek irányába folytatták útjukat. A
kitörő védőseregből mindössze 600-700-an jutottak át az ostromgyűrűn. A többiek
hősi halált haltak vagy fogságba estek. Budapest elesett."
(kitorestura.hu)
Alapvetően kedvelem a történelmi emléktúrákat, és a
Kitörés 60 már régóta a palettán volt, de hivatásos katonai szolgálatom alatt
nem mertem kockáztatni, hogy részt is vegyek rajta. Ennek ugye már három és fél
éve vége, mégis most adódott az első alkalom, hogy egy minimális töredékét
átéljem annak, amelyeken keresztül mentek a katonák...
Már majdnem negyed 7, mire a Kapisztrán térre érkezem,
a Budai várba. Néhány rendőrautó cirkál, de semmilyen rendbontás, vagy tüntetés
nincs a rajt helyszínén. A nevezés elég gyorsan megy, tatyót is adok le a célba
szállításhoz, aztán indítva az órát, a Bécsi kapun át kitörök a várból...
Pergőtűz nem
fogad, ellenben egy nagyon kellemes klímájú éjszakának nézek elébe. Ilyenkor
február elején, szerintem nem kívánhattunk volna jobbat, végig komfortos az
érzet. Eredetileg nyolc órás menetidőt terveztem, de amatőr módon nem vettem
figyelembe a közel kétezer fős megemlékezőt... Ráadásul mivel teljesen a
végéről indulok, végig kell rajtuk "verekedjek"... na jó, csak le
kell őket előznöm. :)
Ez Budán még jól is megy, szépen kocogok még a meredek
Diós-árkon is felfelé. Hamar jön az első pont: Széchenyi-emlék, ahol a
pontőröknél senki nincs, így villámgyors a pecsételés. Normafa után döbbenek rá
bizony, hogy hova jöttem... Tömött sorokban masíroznak az emberek, a talaj itt
kellemesen havas, nem csúszik. 2. pont: Csacsi-rét. Soha nem látott tömeg. Egy
kissrácot kérdezek meg, hol kapom a pecsétet, aki készségesen megmutatja. Na és
innen jönnek a gubancok: a Virág-völgy ösvénye csak egynyomsávos, ráadásul
brutál saras...
Túrán
én nem szeretek szólni az embereknek, hogy engedjenek el, így itt sem teszem.
Csendben gyalogolva, vonatozom a többiekkel, és szép lassan elengedem a
nyolcórási tervet. Helyette megfigyelem azokat, akik korhű egyenruhában
teljesítik a kitörést, valaki még alumínium kulacsot és csajkát is lógat az
oldalán, illetve egy-két fegyver is felbukkan. Ami még feltűnő, hogy rengeteg a
német. Nem mernék rá megesküdni, de a túrán több német szót hallottam, mint
magyart.
Közben
felkocogok a János-hegyre, és itt már sorba kell állni a pecsétért. Utána a
kilátóhoz mászom, na itt egyedül vagyok, mindenki a műutat választja, így
legalább kényelmesen fotózhatok. Hát, lefelé már elég játékos a menet... Legtöbben
fenéken csúszva a rövidebb levágásokat választják, én inkább körbefutom őket a
szerpentinen.
Az
igazi káosz az a Hárs-hegy. Eddig a jég csak itt-ott mutatta meg magát, de a
Hárs északi oldala... ha nem is tükörjég, de elég veszélyes. Nekem is sikerül
majdnem egy hátraszaltót dobni. Érdekes, hogy esés közben még van
"időm" arra figyelni, hogy lehetőleg senkit se gáncsoljak el, amire
nagy esély lenne, mert iszonyú a tömeg. És mindenki nyeklik-zuhan jobbra-balra.
A tömegben az
Újlaki-hegy hoz némi változást. Mintha csendesedne és ritkulna a mezőny. 20 km
felett vagyunk, és sok emberen látszik, hogy nem gyakorlott túrázó, elsősorban
a megemlékezés miatt jött el. A parkolóban egy szovjet hadiállásba botlom,
szerencsére golyó helyett csak pecsétet kapok. Virágos-nyeregig SENKIvel sem
találkozom. :) Ez igazi kuriózum. Megörülök a kis mezőre épített katonai
tábornak, itt biztos lesz valami ellátmány... :) Odalépek az első forraló
üsthöz, ó, tea, mily csodás! Kérek egy pohárral? Hogy a bánatba ne! Pohár kitölt,
átnyújt, 800 Ft... Ö... mi? Jah, hogy ez forralt bor, és az ingyenes tea a
sátorban van...? :D Sebaj, improvizálok, összeöntöm a teát és a bort, így
legalább olyan hőmérsékletű lesz, hogy meg tudom inni, aztán usgyí tovább.
Egyik kedvenc utam a Budaiban, a sárga sáv az
Alsó-jegenye völgyig. Egy probléma van most vele: egynyomsávos. De szerencsére
a bajtársak többnyire elengednek, még a németek is jó utat kívánnak, legalábbis
remélem, hogy azt mondják. :D
Ugyanezen út folytatódik a Muflon-itatóig, ahol megint
forralnak mindenfélét, de most már ki is van írva az ára... euróban is. :) Csak
egy pecsét, és megyek is tovább, hogy meghódítsam a Nagy-szénást. Igazi tél van
fent, itt-ott lábszárközépig ér a hó, és persze ez kitart Kutya-hegyen is. A
hegyen való futás szintén magányban telik, úgy tűnik, hogy közeledem a mezőny
elejéhez.
Az utolsó húszas az a szakasz, amit nemrég jártunk be,
és áldom is érte az eszem, mert így sötétben azért húzós lett volna a
tájékozódás, GPS ide vagy oda. Perbálig két érdekes dolog is történik: 1. A hó
egyik pillanatról a másikra tűnik el, és a helyét fagyott föld váltja fel, ami
pár fokkal jobb, mintha folyós sár lenne. 2. A malom-földeki pontnál belebotlok
egy régi "Kinizsis" ismerősbe, Tibibe, aki szintén kocogva teljesít,
így innen együtt haladunk a cél felé.
Bár tényleg jó a
klíma, a kulacsom szopókája azért csonttá fagy. Lecsavarva a tetejét, tudok
belőle inni, kellemes jégkásás az izoital. Hm, fincsi. :) Az univerzum megérzi
kívánságom, a perbáli sörözőben finom, meleg teával kínálnak. Beleszagolok, nem
bor, akkor jöhet. :D
Az utolsó tízest igazából nagyon élvezem, ahogy szinte
az egész túrát is. Egyrészt jó a fizikai állapotom, másrészt nincs tömeg,
harmadrészt van útitárs is. Negyedrészt pedig a Kakukk-hegyre felfelé egy sötét
bozótosból váratlanul elém ugrik üvöltve két, állig felfegyverzett katona...
Oh, bakker, most majdnem besz***tam. :D De persze azért megköszönjük a
meglepit.
A végén
lekocogunk a hegyről, le a kálvárián, be a sportcsarnokba, a célba. Órám
szerint 8 óra 29 perc lett a menetidő, ami teljesen jó, figyelembe véve a
terepet és a tömeget. Finom hagymás paradicsomleves, tea, oklevél, kitűző,
felvarró, meg ilyesmiket kapunk. Szinte teljesen néptelen még a cél, de Tibin
kívül még találok két srácot, akiket vissza tudok fuvarozni Budára. Így már
négy óra előtt ismét ott vagyunk annak a várnak a lábánál, ahonnan pár órája
mi, 73 éve pedig több tízezer katona tört ki...
