41 km, 1500 m szint
A Téli Mátra egy fogalom mind a teljesítménytúrázók, mind a terepfutók
között. A Hanák Kolos Turistaegyesület által, minden január végén rendezett
túra teljesítése gyalogosan vagy futva a kihívást teljesítők részére egy
jó visszajelzés a fizikai- és mentális állóképességükről. Az utóbbi években a
január majdnem olyan szeszélyes lett, mint az április: olykor térdig érő hóban,
viharos szélben, mínuszok között, vagy éppen majdnem tavaszi melegben, hidakon
átzúduló víztömegeket leküzdve kell nyomulni a Mátra legkeményebb terepein.
Idén ez a rendezvény is elmaradt, bár az utóbbi években, elkerülve a nagy
tömegeket, inkább egy héttel korábban futottam le az útvonalat. Valahogy a
Mátrában - és a legtöbb hegyvidéken -, jobban szeretek egyedül vagy néhány
ember társaságában csatangolni. Most két olyan futócimborával érkeztem
Mátrafüredre, akikkel már nagyon sokszor jöttem ide, Feró és Viktor nagyon
sokszoros TM teljesítők.
Felötlött bennünk, hogy külön fussunk, saját tempóban, magamat ismerve
sejtettem, hogy az laktát-küszöb lett volna, ami persze nem gond, csak fennáll
az esélye, hogy a következő hétre kiütném magam, és azért még van egy kis idő
hátra az alapozásból. Így maradt a közös kényelmes tempó, és úgy terveztem,
hogy néhány emelkedőt megfutok, amolyan intervall edzésként.
Számítottunk rá, hogy a terep nem lesz túl ideális. Sajnos egy héttel
hamarabb kellett volna jönnünk, akkor még szép hó boríthatta a tájat, de a hét
közepén átvonult "nyár" szinte teljesen eltüntette a téli csapadékot,
és maradt a sár. Nem volt annyira vészes, mint amennyire féltem tőle, az Ultra
100, ugyan nem egy sárcipő, de egészen jól alkalmazkodott a körülményekhez. A
hőmérséklet is inkább az őszre emlékeztetett minket, semmint a télre, plusz 3-4
fok uralkodott szinte mindenhol, talán Galyán és Kékesen volt kicsit hidegebb.
Mátrafüredről rajtoltunk, az iskolától, én használtam a Geogo ellenőrző
rendszerét is, szeretem az ilyesfajta csekkoló alkalmazásokat. Mátraszentimréig
nagyjából együtt haladtunk, a Lajosháza után kaptatót azért megfutottam, és
nyugtáztam, hogy a keringésem kezd szépen alkalmazkodni a nehezebb
körülményekhez, már van hatása az alapozásnak.
Galyatető felé kicsit meglógtam a srácoktól, és nem kis meglepetésemre
összefüggő hómezők vártak fent, valamit szakadt a hó is, vagyis valami havaseső
féle. Sajnos a felhő fölé nem sikerült feljutnom, szürke köd borított mindent,
és a hőmérséklet sem volt túl marasztaló.
Innen kényelmes tempóban, már hárman együtt kocogtunk át a Csór-hegyig,
majd a parádi műúton átkelve értük el a Vörösmarty turistaházat. Mivel Viktor
szombaton még a Gerecsében is futott, hamarabb kezdett el fáradni, ezért a
Pisztrángos tóig inkább túráztunk, mint futottunk, de ilyen időben nagyon
kellemes volt, és legalább felkészültem lelkileg a futva történő csúcstámadásra.
Közben kiderült, hogy Feró is hasonlót tervez, megcsodáltuk a félig
befagyott tavat, majd nekiestünk a hegynek. Apró, de gyors léptekkel indultam
meg, Feró a nyomomban. Légzésünk folyamatosan gyorsult, de örömmel nyugtáztam,
hogy a pulzus emelkedése 165-nél megállt, a tempót viszont egész jónak éreztem.
Ha így menne végig, az már nagyon patent felkészültségre utalna. Sajnos nem így
történt... 😊 A Sötét-lápa nyeregig még minden oké volt, bár Feró
egy lépésnyire elém került, de nem is az volt a cél, hogy őt lenyomjam, főleg,
hogy ő biztosan jobb formában van.
Következett a fennsíkra vezető "három lépcső". Itt már éreztem,
hogy gyors gyaloglásra kell váltsak, mert a pulzus feljebb kúszott. 170 fölé
nem engedtem, mert kinyírtam volna magam, viszont a tempó még így is tűrhetőnek
tűnt, Feró, aki folytatta a dzsoggolást csak nagyon lassan távolodott. Aztán az
utolsó lépcsőnél már elvesztettem szem elől, de tudtam, hogy nincs messze. A
síkra felérve a lábaim megiramodtak, na ilyen még soha nem történt itt,
általában oxigénsátorért könyörögve kóvályogtam össze-vissza. Most egyből futni
kezdtem, és ha nem is olyan tempóban, mint Kékes előtt, szépen legyűrtem az
utolsó métereket a csúcsig.
A Garmin szerint a Pisztrángos-Kékes távolság 2,1 km, 357 m
szintemelkedéssel, ezt most 23:11 alatt sikerült abszolválni, valószínűleg soha
nem voltam még ilyen gyors ezen a szakaszon. Fent népes kirándulók és jeges
terep fogadott minket. Megvártuk Viktort, és közben kisütött a nap, ami
hihetetlen kellemes élmény volt, így már napfényben fürdőzve zúztam lefelé, itt
már ellépve a srácoktól.
Azért még egy meglepetés ért: a megszokott kék kereszt - piros kereszt
útvonal-páros eltűnt, vagyis inkább átnevezték: ez lett az országos kék új
szakasza, a nyugati sípályáról áthelyezték ide, a kék a Mátraházáról érkező
piros turistaútba torkollik. Szerencsére működött a mobilnetem, így nem
kavartam el, elég lett volna egy úttal odébb elindulni fentről, és lent már
több kilométerre Mátrafüredtől érkeztem volna meg.
Szuper nap volt, minden percét élveztem, még órákon át el tudtam volna
futogatni a Mátrában, főleg miután kisütött a nap. A cipő nyakig sáros lett, az
utolsó vízmosásba páros lábbal, bokáig ugrottam bele, nagyjából sikerült megszabadítanom
a potyautas sárrögöktől. A futás utáni meleg tea és napfürdőzés megkoronázta a
privát eseményünket.
