2008. május 10., szombat

Budai 50

Táv: 51,8 km Szint: 1530 m

A tervezettnél jóval hamarabb Szépjuhásznéhoz érünk, így még van időnk bőven szöszmötölni, és Szilárdi Tamásékkal váltani pár szót, aki lecsurgat a torkán egy üveg sört, mondván, sosem lehet tudni, hátha máskor már nem lesz rá lehetősége. Gatyába rázzuk magunkat, és 7:40-kor indulunk.

Ez a túra is csak a „becsületes teljesítménytúrázóknak” való, mert rögtön az elején két hegyet is le lehet vágni, a Nagy-hársat és az Újlakit, amelyek potom 400 szintet jelentenek. Mi persze végig a jelzésen megyünk, ami egy szarvacskára hasonlító B betű, és a középső ága mindig a helyes irányt mutatja. Milliószor láttam ezt a jelet, de eddig nem tudtam, hogy ez a túrának a hivatalos jelzése. A kilátóhoz óvatosan bele-belekocogva jutok el, miközben magamban saját gyártású mantrákat mormolok: „Felfele lassan, lefele gyorsan”, illetve „Csak nyugodtan, lazán!” Alig húsz perc telik el, és már Hüvösvölgyben trappolok, futótársamnak, qvic-nak néha felbukkan a háta, egyébként nagyon elől megy, nyomja, mint állat. A Határ-nyereg után bevár, és Virágos-nyeregig együtt porzunk. Itt megkapjuk az első pecsétet (1:01). Mutatom qvic-nak az időt, szerintem ez túl gyors, neki tetszik, már mé’ ne tetszene! Futunk tovább a sárgán, ő megint távolodik, én élvezem a hullámos utat, a friss levegőt, az árnyékot nyújtó fákat, és néha a fantasztikus kilátást jobbra.

Alsó-Jegenye-völgy elsőre nem tűnik ismerősnek, aztán rájövünk, hogy már itt is jártunk. Ez is egy szép rész. Hamar érkezik a Hidegkúti-út, ahol ismét pecsételnek (1:42). Ez még mindig nagyon gyors nekem, de meg sem merem említeni, mert qvic pillanatok alatt eltűntet egy zsíros kenyeret szörppel, én még csak ott tartok, hogy megszabadulok a felsőmtől, és az éven először rövid ujjúban futok. Alig van időm frissíteni, társam már toporog, menni kéne. Hát menjünk. A kékig innen enyhén emelkedik, néhol muszáj futni, de igyekszek pihentető gyaloglásokat is beiktatni. Nagykovácsi határában már nagyon ismerős az útvonal, ez egy kicsit megdobja a lendületem, közben sűrűn előzgetünk.

Zsíros-hegy (2:22), itt már qvic is keménynek tartja a tempót, persze lassulni ezután sem hajlandó, néha bevár ugyan, de inkább én gyorsítok. Nagy-szénásra felfele hátba támad a nap, és még a várt szél is elmarad. Az emlékfalnál van a 25-ös cél, nekünk itt nincs pecsét, bár SC és Zsotyek az ellenkezőjéről akar meggyőzni minket, de a pontőr csak nem bélyegez.

Magánfutásokról és a bhtcs-ről ismerős útvonal következik, Kutya-hegyről lefele a Csóványos-családot előzzük, akik kocogós tempóban nyomulnak. Átvetődőm a kerítésen, és jöhet az út le a Cseresznyés-völgybe. A táj csodálatos, az út már kevésbé, alig bírok talpon maradni, egy helyen a jobb bokám magam alá fordul, csillagokat látok, de nem aggódom, jártam már így párszor, bírja a gyűrődést. Még a balos előtt magunk mögé utasítjuk budai H.G. sporttársat, majd egy hosszú kaptató következik a Zsíros-hegy (2)-re. Nekünk úgy tűnik, hogy a szarvacskák elég sűrűn vannak festve, se térkép, se gps nem szükséges a túrához, nagyon jól lehet tájékozódni. Anna-vadászháztól egy neverendig ereszkedés következik Telkibe, kiérünk az erdőből, a nap már erősen tűz, hideg kóláról álmodozom, amit egy kemény aszfaltos emelkedő után meg is kapok a Kerék vendéglőben. Pecsét (4:13), fél szendvics, és a várt kóla, fantasztikus. Közben qvic-kal megegyezünk, hogy innen saját tempót megyünk, már úgy is csak 17 kili van hátra.

Egész könnyen kitalálunk Telkiből, és a jól ismert edzőkörünkön folytatjuk a futást. Itt több rövidtávossal találkozom. A s+-en sikerül végig futni, de csak azért, mert tudom, hogy a zöld háromszög már nehezebb dió. Ennek ellenére gyorsan haladok, közben néhány túratársat igazítok útba. A Tarnai-pihenő után elérem a legmagasabb pontot, és lefele begyújtom a rakétákat. Aztán azon a részen, ahol balra betér az út egy susnyás ösvényre, belebotlok egy futó srácba, aki már egy ideje a környéken kavarog, és fogalma nincs merre tovább. Gyorsan vázolom neki a további utat, de aztán azt veszem észre, hogy mögöttem nyomul. Beszélgetni kezdünk, néha az emelkedőkön lemarad, de azért elég jól bírja velem a tempót. Váratlanul érkezik a következő pont (5:24), ami szerintem nem a Vörös-pocsolyás-háton van, de mindegy. Leérünk a hegyről, és a kedvenc piros úton futunk vissza Budára. Lefele nyomom, mint süket, a srác le is marad. A műutas kitérő után egy bokorból elém ugrik egy medve, ami valójában kutya, de nagyságra kb. mint egy kismackó. Nyúlok a kutyariasztóért, de szerencsére megjelenik a gazdi is, jelzi, hogy nem bánt az „öleb”. Mindenesetre a lovardáig fejvesztve futok.

Két hölgytől kapom a pecsétet (6:00), a tekintetemet egy ásványvizes flakon nagyon vonzza. Jön a kérdés: mit adhatok? Hát nem is tudom, talán ásványvizet. Mohón iszom két pohárral, ez most nagyon jól jött. Nézem az időt, bár hét órás menetidőt terveztem, de így akár 6fél is lehet. Emlékszem, még korábban, amikor erre futottunk, húsz perc kellett Szépjuhásznétól a Fekete-fej csúcsáig. Most van fél órám, viszont visszafele, és már mögöttem van negyvenakárhány kilométer. Na mindegy, hajrá, hátha sikerül. Pár perc alatt felérek a csúcsra, visszanézek, csak ennyi volt? Hm, ez egész jól megy. Miután leérek, a rövid műutas szakaszon nyomok egy sprintet, az autósok nem nagyon örülnek. Aztán a körútig felfele már több a séta, mint a futás, de akkor már tudom, hogy simán meglesz.

Kirándulók hadába ütközöm a kisvasút mellett, szlalomozom közöttük, de még így is 6:28-cal sikerül beérni. qvic már a padon ücsörög, vigyorogva gratulál, én viszont. Megkapom az oklevelet, és a zergés jelvényt. Pogácsával és teával pótolom az energiát. Úgy érzem, hogy legalább fél óráig nem tudok felállni a padtól. Kellemesen csalódtam magamban, a kemény kezdés ellenére végig bírtam a tempót, pedig közben sokszor eszembe jutott a Julianus, ahol az utolsó tízre már teljesen elfáradtam. Az útvonalra csak jót lehet mondani, tulajdonképpen láncra fűzi a Budai-hegység legszebb részeit. Jövőre is szeretnék eljönni, remélem sikerül.   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése