2010. július 31., szombat

Bükk 900-as csúcsai

„Zengő sziklái, szépséges, bükki havasoknak,
Hol Tar-kő és Bánkút csúcsai felmagasodnak,
Köd-hajnal üli meg a harmatos völgyeket,
Reggeli Nagymezőn egy könnyű sétát teszek.”

(Scheffer János: Séta a Bükkben)


Táv: 25 km, szint: 2000 m, szintidő: 12 óra.

Négykor kelek, bár teljesen felesleges ez a korai ébredés, mert qvic szűk negyven percet késik a fuvarral. Így mikor rám csörög, hogy megérkezett, én már ismét félálomban vagyok. Nem mondanám, hogy az égből hulló eső nagyon felpörgetne, egy órán keresztül mintha dézsából öntenék a kocsira a vizet. Aztán keletebbre érve megszűnik ez a rémálom, Borsodban valószínűleg nem is esett, bár a lillafüredi utat itt-ott tócsák tarkítják. Nem sikerül faragnunk a késésből, ezért csak 7:45-kor tudok rajtolni, qvic negyedórával később gyújtja a rakétákat.

Egyből nekiesek a sípályának. Eléggé hevesre sikerül, majdnem bedurrantom combizmaimat a meredek emelkedőn. De megvan az eredménye, percek alatt begyűjtöm az első pecsétet Felső-Borovnyákon, és megelőzöm az első túratársat.

Zúzok vissza, a z+-en futva a Bálvány is könnyű prédának bizonyul. A kilátóból túrázók jönnek lefele, Pipis-hegy után érdeklődnek. Mondanám, hogy én is arra tartok, de nem sok esélyt látok rá, hogy követni tudnának, ezért csak a jelzetlen ösvény mutatom meg, ami egy nyílt terepre vezet. Itt már szükségem van a gps-re, bár nagyjából emlékszem, hogy hol érdemes letérni az útról, és támadni a csúcsot. Még fent is találkozok pecsételővel, egy kicsit elidőzöm, mire megtalálom a fák közé rejtett oszlopot.

Lefele szlalomozom a bokrok között, követem a gps által mutatott ideális irányt, közben reménykedem, hogy nem visz be valami nagy dzsindzsásba. Még Fodor-hegyet is sikerül erőltetett menetben megmásznom. Ismét egy túratárssal találkozom. Pecsételek, fotózok, tovább állok. Kissé oldalazva futok le a hegyről. Az egész túrámat a faropogás-recsegés jellemzi. Mivel igyekszem teljesen irányban haladni, ezért nem igazán érdekel, hogy mi kerül utamba. Általában fatörmelékeken taposok, néhol méteres sziklalépcsőkön ugra-bugrálok lefele, csalán-, szömörce- és vadmálna-mezőkön nyargalok keresztül, a lassú felfeléket muszáj gyors ereszkedésekkel kompenzálnom. Ezzel a taktikával viszont a legrövidebb úton tudok haladni két csúcs között.

Nagy István erősére is felkapaszkodom, itt eltöltök pár percet, mire végre rábukkanok az oszlopra. Hangokat hallok, balról egy ismerős arc rongyol felém. qvic 5 csúcs alatt behozta a 15 perc lemaradását.

Bár ő általában keményen kezd. Innen együtt megyünk tovább egy darabig. Nekem ez a harmadik túrám, eddig mindig csak követtem a Bükkben jártasabb társakat, most egyedül akarok végigmenni. Ezért nem is nagyon figyelem qvic hátát, hogy merre tart, inkább a gps-en tartom a szemem, ennek ellenére mégis mögötte futok, ugyanis hajszálpontosan a gps által megadott utat követi. Ennyire nem tudhatja fejből az utat! Pedig tudja. Huta-bérc lábához érek, qvic már a sűrű fenyves bejáratát keresi. Lassan felkúszunk a hegyre, pecsét, fotó, indulás. A következő csúcsig még bírom követni ideiglenes társamat, Mély-sár-bércen még találkozunk két sráccal, az oszlop tövében lakomáznak. Innen már kicsit később indulok tovább, és egyedül folytatom a túrát. A hegyek láncra fűzése viszonylag könnyen megy, egyikről le, másikra fel. Nekem Vörös-sár hegy a tízedik csúcs, ránézek az órámra, pont két óra alatt gyűjtöttem be a tíz pecsétet. Konstatálom, hogy ez nagyon rendben van eddig. Úgy terveztem, hogy az eddigi legjobb időmet (7:25) másfél órával fogom megjavítani, de ezzel a tempóval 5 óra körüli teljesítés is szóba jöhet. Persze számítok rá, hogy a második felében fáradni fogok, és a hegyek között már nagyobbak a távolságok.

Az energiám megint a leggyilkosabb hegy oldalában kezd el vészesen fogyni, még sikerül felvonszolnom magamat Ispán-hegyre. Lerogyok egy kőre, eszem egy szendvicset és szilvát, és bámulom a gyönyörű tájat. Illetve a cipőm talpát, ami lassan kezdi megadni magát.

Remélem azért a túra végéig kibírja, mezítláb kemény lenne a fatörmelékeken ugrálni.

Újult erővel támadom a Bükk legmagasabb pontját, s bár felfele megyek, lábamnak mégis komfortosnak tűnik a turistaút a zord hegyoldalak után. Pecsételek Istállós-kőn, majd a Nagy-kopasz felé veszem az irányt. Keresztezek egy utat, amin futnék néhány métert, de sikerül egy olyat esnem, hogy még a föld is beleremeg. Néhány másodpercig nem tápászkodom fel. De jól esik így feküdni itt az út közepén! Pár perc múlva már a hegy oldalában kúszom, elég meredek oldalt választottam a feljutásra. Pecsét után gyorsan lejutok a zk+ turistaútig, amin végre hosszan futhatok a Virágos-sár hegy lábáig.

Ez is a nehezebben mászható hegyek egyike, legalábbis úgy érzem, hogy sokáig tart mire felérek. Otthon, mikor terveztem az útvonalat, sokat dilemmáztam, hogy innen merre induljak tovább, végül a nyílegyenes út mellett döntöttem, nem akarok nagyot kerülni a kéken. Elsősorban az iránytűre hagyatkozom, tartom végig a DK-i irányt. A gps egyébként sem kedveli nagyon a fenyveseket, a sűrű ágak árnyékolnak, ritkábban frissíti a jelet. Nagyjából húsz méterre az oszloptól érek ki az erdőből, így könnyen levadászom ezt a pecsétet is. A Büszkés-hegy sem jelent nagy problémát, bár a gps-en jelölt ösvényt nem találom. Visszajutok a kékre, majd a háromszögre kanyarodva kiérek Három-kőhöz, ahol megcsodálhatom a panorámát.

Az utolsó három csúcs ismét közel van egymáshoz, ezért néhány perc elég hozzá, hogy a széles útról betérve, már a Nagy-kőhát oszlopára vadásszak. A gps jelöl egy lyukat a kerítésen, arra veszem az irányt. Nem egyszerű feladat, a túrán eddig még nem látott susnyásba futok, nagyon nehézkes a haladás. Egyszer csak megjelenik előttem a kerítés, vele párhuzamosan tolom magam előtt az erdőt. Hirtelen fényre leszek figyelmes, és a kerítésen egy átjárót fedezek fel. Ezt nem jelöli a térkép. Hát ez pompás! Átmászom a létrán, nagyon örülök, hogy nem a rozsdás drótkerítésen kellett ugyanezt végrehajtanom. Vidámságom tiszavirág életű, ugyanis a túloldal annyira zárt a bokrok által, hogy már az is eszembe jut, hogy előveszem késem, és egy kicsit megritkítom a növényzetet. Aztán néhány szelíd ágacska között találok átjárót, és végre felbukkan az ismerős hegytető, és az oszlop is láthatóvá válik. A kifele menet már egyszerűbben zajlik, egy szűk ösvényen elérem az útra visszavezető létrát. Rövid futás után már láthatóvá is válik a Kis-kőhát, ahova a sűrűn nőtt fák között sétálva jutok fel, és pecsételek a 20. oszlopon. Egész jól állok idővel, bár az már látszik, hogy az öt órás teljesítés elúszott. A kékig kicsit kalandos lejutni, a gps olyan utakra visz, amit a legnagyobb jóindulattal se lehet útnak nevezni. Aztán mikor végre kijutok a kékre, elönt a megkönnyebbülés, innen már egyszerű a dolog, csak vissza kell futnom Bánkútra.

Két perccel egy óra után érkezem, ami 5:17-es teljesítést jelent. Penge. A célban megkapom a kitűzőt és a harmadik teljesítésért járó extra kitűzőt is. Páratlan ellátás fogad, finom leves, üdítők sora, kenyér. Csapok egy nagy lakomát, rám fér, eléggé kimerültem. A zuhany is nagyon jól esik, amit még az ebéd előtt iktatok be. Miután felfrissültem és jól laktam, beszélek Katival telefonon, majd kiülök a síház elé. Második érkező voltam, qvic ért be elsőnek, de ő már úton van a második körén, így egyedül dekkolok a célban néhány órát. Négy körül kezdenek szivárogni az emberek. Majd megjelenik qvic is, sajnos a közben esősre váltott idő visszafordította, így nem sikerült a bravúr. Hat óra körül indulunk haza.

Ez a túra bekerült az idei top 3-ba. Igazi természet-közeli élményt nyújtott, minden percét élveztem. A gps fantasztikus találmány, mindvégig magabiztosnak éreztem a vele való tájékozódást. Három év óta most használtam ki leginkább. Remélem, jövőre is sikerül ide eljutnom, és lefaraghatom azt a 17 percet.

Az útvonal:

És a szintábra:


További fotók

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése