2011. október 2., vasárnap

26. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton

Idénre három budapesti városnézést terveztem, eljött a harmadik ideje is, de nem ez volt a legkeményebb. Nem ’tom miért, de a hőség üldöz engem, legalábbis az országúti futóversenyeim többségére én úgy emlékszem, hogy fürdök az izzadtságban, öntöm magamra a hideg vizet, a meleg pedig egyre jobban szívja az erőmet. Ma is hasonló történt, de szerencsére azért nem volt annyira extrém meleg, mint a félmaratonon.

Egyedül mentem ki a rajtba, egy ismerőssel sem találkoztam, magányosan koncentráltam a feladatra. Mivel a rajtot elég messze rakták az öltözősátraktól, ezért majdnem sikerült lekésnem, már visszaszámoltak, amikor bepréseltem magamat a folyosóra. Kb. 4 perc telt el, mire elértem a rajtvonalat. Az egyetlen maratonom elbaltázott taktikájával ellentétben, most egy egyenletes 5:40-es tempót szerettem volna futni, és esetleg, ha marad még erő, akkor az utolsó kilométereken gyorsítani.

 
Annak ellenére, hogy előtte kétszer is voltam mosdóban, már az első kilométer után kellemetlen vizelési inger kerített hatalmába, és nem sok dolog van, amit jobban utálok, mint így futni, ezért a 8. km-nél feltéptem egy toi-toi ajtaját, és jónéhány másodpercet elvesztegettem annak kiengedésével, ami eddig nem akart kijönni. Nagyon nem aggódtam az idő miatt, gyorsan behoztam. A pulzust fokozatosan engedtem fel, 145-tel kezdtem, majd néhány kili után 150, és így tovább, ahogy az 5:40-es tempó megkövetelte.

Örültem, hogy a budai oldalon egészen az Árpád-hídig futunk, két éve borzasztóan befordulós volt a 6-os úton le és vissza, most abból nem sok jutott szerencsére. A 16-20 km közötti szakaszon szerintem több helyen el volt mérve a táv, mert egyszer 5:40-et, egyszer 6:00-át, majd megint 5:40-et számoltam, pedig ugyanolyan tempót mentem végig. Ez egy kicsit bosszantott, de később már jól kijöttek a kilométerek, és persze jó idővel.

A taktikámban nagy változást jelentett a frissítés is. Nem sajnáltam a terhet, vittem magammal két kókuszos csemegét, egy Isostar szeletet, és 3 deci Powerbar italt is. 10 km-ként tüntettem el a kajákat, bár amikor felbontottam az Isostar-t, az kettétört, és a fele mögöttem landolt az aszfalton tíz méterre. Hát azért nem mentem vissza. De így is elég volt, így elkerültem az eléhezést, ami 2009-ben nagyon megborított. Vizet, kólát, energiaitalt folyamatosan ittam, már amennyit tudtam a tempó miatt, mert nem akartam egyáltalán megállni, és lassítani sem.
Egyetlen pillanatra sem jutott eszembe, hogy elúszhat a célom, a négy órás teljesítés. Remekül ment, folyamatosan számolgattam az időket, de még fotózni is volt időm, és sok nézőt megleptem, hogy 30 km után is végig mosolyogtam. Futóbolondok több helyről is szurkoltak, nagy adrenalin-löketet adva ezzel, köszönet nekik. 35 után még tudtam egy kicsit gyorsítani, de a végső hajrá elmaradt, biztosra mentem, inkább visszavettem a tempóból.

Nagyon jó érzés volt célba érni. Mindig átérzem a pillanat súlyát és szépségét, elérzékenyülni viszont nem szoktam, hát most ez is sikerült néhány pillanatra. A végén talán az egyik legszebb és legnagyobb érmet akasztották a nyakamba, és kezembe nyomták a befutó csomagot, amit végül megosztottam a Városligetben egy hajléktalannak tűnő bácsival, örült a Gössernek és a csokinak, én meg az ásványvíznek.

3:58:38 lett a nettó időm, ezzel 8 perccel döntöttem meg az egyetlen hivatalos maratoni időmet. Ez a 894. helyhez lett elég a közel 2500 férfi indulóból. Ennyire jó eredményre nem számítottam. Mindenesetre tudtam, hogy a 4 óra bennem van, talán 2009-ben is meglehetett volna, de akkor megfogadtam, hogy nem nyugszom, amíg nem sikerül. Ezzel egy időre búcsút intek a klasszikus maratonnak, nincs mi motiváljon. Ennél jobb időhöz sokkal keményebben kellene edzeni, én pedig nem vagyok annyira teljesítményorientált. Inkább visszatérek a hegyekhez.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése