2012. március 15., csütörtök

Pilis-vörös-vár terepfutó verseny


Táv: 39 km, szint: 1210 m, szintidő: 6 óra.

Jó ötletnek tűnt benevezni erre a versenyre, tetszett az útvonal, illetve szerettem volna letesztelni, hogy mennyit értek az elmúlt két hónap edzései. Ebből adódóan nem egy laza futásra készültem. Aztán, hogy legyen tétje is a dolognak, eldöntöttem, ha 4:30-on belül beérek különösebb meghalás nélkül, akkor benevezek a Mátrabérc-Trail terepfutó versenyre. Könnyelmű kijelentés volt…

Nem alszom valami jól, de valahogy mégis kipihenten és motiváltan ülök fel az esztergomi vonatra, aminek köszönhetően már 7 után beérek a rajtba, a pilisvörösvári sportcentrumba. Megkapom a rajtszámot, ami elég jóra sikerült, szép emlék lesz… ha sikerül időn belül lefutnom a távot. 8 előtt már kint ácsorgunk a rajtszalagnál. VadMalacot vélem felfedezni a futók között. Már előre félek, ha nem húz el az első métereken, akkor ebből megint hajsza lesz. ebola indítja a mezőnyt, még zene is szól a hangszórókból.

Kemény tempóban kezdek, amit nem nagyon szeretek, de most nem egy laza kocogásra jöttem. VadMalac le is marad kissé, az első 6-8 ember mögött nyomulok fel a kálváriára, majd vissza le, és ki a településről. Az emelkedő a Vörös-hegyre megfog, muszáj belesétálni, néhányan fel is zárkóznak, köztük VM is, ő azért jobban bírja a hegyi terepet, mint én. Fent begyűjtjük az első csekkolást, a „vörös” kipipálva a Pilis-vörös-várból. Kevesebb, mint fél óra kellett az első négy kilométerhez, szinte végig emelkedőn.

Innen a piroson haladunk egészen Szántóig. Érdemi változás annyi történik, hogy sikerül visszaelőznöm VM-et, illetve két újabb srácot érek utol, akikkel egymást kerülgetjük egy jó darabig. A vadföldnél válok le a pirosról, balra már jól látható a következő állomás, „Pilis”. Az már nem lesz olyan könnyű, mint a „vörös”. Beérek Szántóra, hosszú aszfaltos futás következik. Ráadásul felfele. Rendkívül utálok aszfalton felfele futni, akkor inkább valami köves turistaút legyen. Sajnos ez még végtelen hosszúnak is tűnik. Kicsit egymástól leszakadva hárman küzdünk felfele, illetve, ha jól látom a távolban VM is morzsolja a métereket. Végre itt a Szántói-nyereg, és a terülj-terülj asztalkám. Kólával indítok, aztán egy kis aszalt gyümi, nápolyi, majd egy fél banánt is elveszek, amit már futás közben majszolok el.

A Kinizsi Százas útvonalán járunk, a pilisi szerpentin leküzdése következik. A két srác némi előnyre tesz szert felfele, így tulajdonképpen majdnem végig teljesen egyedül kocogok. Majd valahol a felső harmadánál már jön szembe az élmezőny. Hajrázunk egymásnak, jól esik bíztatni, és bíztatást kapni. A Pilis-tető egykor katonai terület volt, gondolom ezért nem halad arra turistaút, így én még soha nem jártam itt. Most is csak egy chipes ellenőrzés erejéig állok meg, aztán spuri vissza azon az útvonalon, amelyen feljöttem. Nem kell sokat mennem, amikor VadMalac érkezik szemből. Nem sok előnyöm van. Gondoltam, hogy ez lesz, gyorsítok. A köves, hepehupás talajon nem olyan egyszerű gyorsan futni, mint ahogy elsőnek látszik. Főleg az agyamnak megerőltető, mert szinte minden lépést meg kell tervezzek. De azért süvít a menetszél a fülemben. Lefele találkozom a futómezőny hátsó szekciójával, csodálkozom, hogy miért nem vagyok köztük. Illetve a gyorsabb gyalogosok is már itt tartanak. De sokkal jobban aggaszt az a csörtetés, amit mögöttem hallok. A szerpentin ágain vissza-visszanézve újra és újra felbukkan VM, keményen tolja lefele, nem kis pszichés nyomást gyakorolva rám. Annyira gyorsra sikerül a lejövet, hogy még a Szántói-nyereg előtt beérem a két srácot. Végül négyen szinte egyszerre érkezünk a ponthoz, és csapunk egy gyors lakomát.

VM kihasználva tötymörgésemet a frissítésnél, a box utcában előz meg, és megpróbál meglógni. Egy fél banánnal a számban utána eredek, a két srácot otthagyjuk a ponton, és már csak a célban látjuk őket újra. Mielőtt elkezdene emelkedni, befogom VadMalacot, és beállok mögé. Egy ideig húzatom magam Hosszú-hegyre, aztán mégis úgy döntök, hogy előzök. Futótársam kicsit le is szakad, ekkor kezdek jobban gyorsítani annak reményében, hogy hátha itt el tudom dönteni a párbajt. Reménytelennek látszik a terv, sajnos VM-nek nincs gyenge pontja, felfele és lefele is képes embertelen tempóra. Így azt veszem észre, hogy előnyöm gyorsan párolog, pedig hosszú lépésekkel száguldozva igyekszem magam mögött hagyni Hosszú-hegyet és őt is. Még három óránál sem járunk, amikor egyszerre érkezünk a Csobánka-nyeregbe, ahol ismét frissítő pontot találunk. Számolgatok magamban, már csak egy nagy megzuhanás segíthet rajtam, hogy ne érjek be 4:30-on belül, sőt akár egy 4:15 is benne van a pakliban. A fenébe, nem fogom megúszni az MB-Trail-t…

Együtt indulunk tovább, kicsit lazább tempóban hagyjuk el a kék jelzést, majd egy jelzetlen úton közelítjük meg a „várat”, az Egri Csillagok forgatására felépített és lerombolt „Egri várat”. Egy csippantás, és már indulunk is tovább. Egy nagyon szép szakasz következik, a hegy oldalában kanyarog és hullámzik a keskeny turistaút. Sajnos nem tart túl sokáig, kiérünk a szántóföldek közé, és célba vesszük az igazi Pilisvörösvárt. A hegyek között nem éreztem annyira a szelet, itt bepótolhatom a nem éppen felemelő érzést, pont szemből kapom az áldást, nagyon nem hiányzik. Beállok VM mögé, némi javulást érzek, de túl gyors a tempó. Sasolom az épületeket, jöhetne már a város, a házak között könnyebb lesz. De sajnos először csak az ipari park területére érkezünk, a szél ugyanúgy szabad utat talál felém. Nincs mese, lassítanom kell. Leszakadok VadMalacról, ezzel pontot téve a jó kis futópárbajunk végére. Még látom a hátát, ahogy eltűnik a házak között, de már nincs erőm annyira felgyorsulni, hogy behozzam hátrányom. Ráadásul egy kis vakarcs eb ront rám egy kocsi alól. Először macskának nézem, még meg is fordul a fejemben a gondolat, hogy ilyen harcias macskát még nem láttam. Persze csak egy öleb az, amelyik a kis termetét a hangjával próbálja kompenzálni.

Az útra festett jelek segítségével könnyen megtalálom a sportcentrumot, és emelkedett lelki állapotban érkezem a célba, ahol tapssal fogadnak a rendezők és a korábban érkezett futók. 4:07:22-nél állítom meg az órám. Hát ezt nem hittem volna, 4:15-ön belülre a legszebb álmaimban sem vártam volna magam. Mint később kiderült, ez az idő a 7. helyre lett elég, legalábbis a futóversenyen részt vevők 16 fős mezőnyében. VadMalac visszautasítást nem tűrő stílusban közli velem, hogy otthon az első dolgom legyen nevezni a Mátrabérc-Trail-re. Nincs mit tenni… Legyen.


Jövő héten következik a Dél-Börzsönyi kilátások.

2 megjegyzés:

  1. Gratulálok, ez nagyon szép eredmény! A Maxira mennyi időt tervezel? Kezdhetek aggódni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Don't worry! Azt tervezem, hogy majd a te időidből gyúrunk egy kényelmes, de tempós időt. Ez lesz a jubileumi túrám a teljesítménytúrázásom 10. évfordulója alkalmából, ezért nem akarok rajta szenvedni.

      Törlés