Táv: 21,5 km,
szint: 560 m.
Ez a verseny több szempontból is
vonzó volt számomra. Ezek közül a leglényegesebb, hogy még sosem jártam a Velencei-hegységben,
és idén a Karancs-Medves és a Kőszegi-hegység után úgy döntöttem, hogy ezt is
meglesem. Valamint Don
Razzino egy versenyén sem vettem még részt, de azt sejtettem, hogy
minden szempontból magas színvonalú lesz. Teljesen váratlanul ide még három
embert is sikerült elcsábítani, a Kungfu Akadémia Futóklubból Csabit és Katit,
illetve Csabi egy barátja, Bence is csatlakozott.
Ideális
futóidőben sorakozunk fel a rajtvonal mögé Sukoróban. Most hoztam
mellkaspántot, bár úgy érzem feleslegesen, mert úgysem fogom nézni azokat a
magas pulzusértékeket, amiket ma produkálni fogok... Mert hogy az egekbe fog
járni, az már előre borítékolható.
Laza emelkedővel
kezdünk, amit a testem rendkívül módon rühell. Persze nem ő tehet róla, nekem
kellene kicsit komolyabban vennem a bemelegítéseket. Mivel a pulzus csak lassan
csúszik felfele, ezért jó darabig csak zihálok, és már nem tudom honnan vegyem
a levegőt. Csabi és Bence kezd el is szakadni, szerintem már csak a célban
látom újra őket.
Aztán
végre egyenesbe érünk. Pörögnek a lábak. A pulzus is beáll a helyére, valahova
165 körülre... bazzz! Sebaj. Erdőbe érünk, fantasztikus a táj. Hirtelen
bevágódunk egy mély völgybe, és őrült ereszkedés kezdődik. 4:52, 4:32, 4:39,
4:42. Nem hiszem el, amit látok, de ez van: szédületes a tempó, biza! Meg is
van az eredménye: egy nyaktörő lejtőcskén megelőzöm a két srácot.
Egy darabig
együtt toljuk, de az előnyöm tiszavirág életű. Jön egy hegy. De még milyen?!
Már eleve úgy érek oda, hogy a szívem a torkomban dobog. Hát erre nem fogok
csak úgy felkoccanni, az már látszik. Bence előz, Csabi is. Oké. Aztán még vagy
négyen... Mi a...? Nézek fel a köves, nyakatekert ösvényre: mindenki fut! Mi a
franc van itt kérem?! Mintha gazellák lennének, akik menekülnek az oroszlán
elől a szavannán... Há, persze nem én vagyok az oroszlán. Én max. egy fitt
lajhárnak illek be, aki logó nyelvvel négykézláb kúszik fel a hegyre.
Na jól
van, valahogy felérek. A gubanc az, hogy még mindig jönnek mögöttem, egyszerűen
nincs idő pihenni. Pedig kellemes részek következnek, milyen jót lehetne itt
háton heverészni egy kicsit... Oké, újra lejt. A lábaimmal nincs gond, mennek
maguktól, a tüdőm az, ami nem bírja ezt az őrült hajszát. Néhány percbe telik,
mire újra beérem a srácokat. Azért ez jó jel, hiszen nagyjából annyi idős
vagyok, mint ők ketten együtt. :)
A táj
csodálatára is szánok energiát, tényleg van egy szavanna jellege, bár a nap
most nagyon kegyes hozzánk. Kánikulában a hátamon heverésznék még valahol az
előző hegyen... Jön a frissítő pont féltávnál, én konkrétan lassítás nélkül
tovább futok. Érzem az enerdzsit, szerintem frissítés nélkül képes vagyok most
végigtolni. Persze kulacsomból időnként kortyolok, de ennyi. Mintha Bencét
látnám a ponton, ami egyre biztosabb, mert Csabi mellé érkezem. Felveszi a
tempóm.
Visszaérünk
az első kör második felére, gyanús nekem a háromszög jelzés, tuti hegyre vezet.
Naná, hogy igen! Csabi gyorsul... nem, inkább én lassulok. De azért próbálom
tartani a lépést, legalább vizuálisan ne veszítsem szem elől. Sajnos nem jön
össze, a dimbes-dombos-bokros részen, már fogalmam sincs, hogy mennyire van
elől... Aztán az egyik kapaszkodón kiderül, hogy mögöttem van... Kissé
eltévedt. :)
Néhány
kilométerre a vége előtt azért már kezdem várni, hogy mikor érünk vissza
Sukoróba. Jó az a hullámvasút a végén, csak nagyon lassít, legalábbis úgy
érzem. De csak a korábbi tempóhoz viszonyítok, a két 7 percen kívüli kilométer
nem olyan rossz azon a részen.
Jön az aszfalt,
és elszörnyülködve bámulunk, hogy emelkedik. Na jó, séta. Aztán a tetejéről már
csak le kell sprintelni a célba, az óvodához. 2 óra 3 perc lesz a vége, ami
kellemesen meglep, az órám még rikoltozik is, hogy félmaraton csúcsot
futottam... már amióta megvan az órám. :) 28. helyett foglalom el a 88 férfi
teljesítőből.
Egy
természetközeli érmet is a nyakunkba akasztanak. Eszem egy-két dinnyeszeletet,
majd kimegyek, és megvárom a többiek érkezését. Bence 2:12-vel, Kati 2:31-gyel
csap célba. Utána jöhet a habzsi-dőzsi, nem is tudom mivel kezdjem. Zsíros
kenyér csalamádéval, házi sütik, aztán még egy jó pár szelet dinnye. Alig bírok
felállni, mire végzünk a visszatöltéssel. :) Egészen fittnek érzem magam, de
mire hazaérek, már jönnek a megszokott érzések: bal combhajlító szokásos
beállása, és az "úthenger-effektus". :)
Príma
kis verseny volt, nagyon megérte eljönni, gyönyörű táj, szuper ellátás.
Következik 19-én a VérKör instant útvonal
lefutása Csabival. Remélem most szerencsésebben járunk, mint én júliusban,
amikor csak a feléig jutottam el, az volt a FélVérKör... :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése