Mátra 40: túl a korlátainkon

"Szombatra országos hőség jöhet" - olvastam az időjárás-jelentést, majd mély sóhajok közepette beneveztem a Mátra 40 teljesítménytúrára.

Mátra 40

Táv: 39,1 km, szint: 2046 m, szintidő: 11 óra

"Olyan hőség van, hogy serceg a zsír a hasamon..."

(piedcat: Kinizsi Százas 2005)

"Üdv a pokolban, te gané'!"

(Martin Lawrence: Nekem 8)

Gyakran szokott elhangzani tőlem: az emberi szervezetnek rendkívüli az alkalmazkodó képessége, bármilyen életmódhoz képes hozzászokni, ami valamelyest is hasonlít az őseink életmódjára. Elsősorban a testmozgással kapcsolatban szokott előjönni ez a bölcsesség, de ugyanez igaz a táplálkozásra is.

Nem oly rég rádöbbentem, hogy ezt a képességet én sem használom ki teljesen. 15 éves túrázós múltamra visszatekintve, egy dolgot sosem bírtam: nagy melegben menni. Voltak hatalmas megzuhanásaim, a legemlékezetesebb, ami ma is felrémlett, a 2005-ös Kinizsi Százas, amikor is háromnegyed órát feküdtem egy fa alatt a Hegyes-kővel szemben, komolyan mérlegelve a feladás lehetőségét...

Így született meg az elhatározás: határaim kitolása a hőségben való mozgás területén. Persze felmerülhet a kérdés, hogy ez mennyire normális, hiszen manapság ahogy egy kicsit is erősebben süt a nap, az emberek a légkondicionált plázákba menekülnek... De a kérdés fordítva is elgondolkodtató...

Pásztó felé autózva hallgatom a rádiót, 30 fok körül lesz a hőmérséklet, ami nem túl sok, ha figyelembe vesszük, hogy két éve, éppen ezen a napon, Budakalászon 39,6 C fokot mértek. Ennek azért örülök, nem lett volna túl szerencsés hőségriadóban kezdeni a korlátaim ostromát, szerintem még ez is necces lesz.

8 órakor tudok rajtolni a kollégiumtól, és tulajdonképpen az első pillanatoktól megkezdődik a hőséggel szembeni tűrőképességem fejlesztése. 6 km műúton, végig nyílt terepen... Hm, jó kis kiképzőpálya. Lazán kocogok a Muzsla felé, közben két hölgyet igazítok útba, még a városban keresik a buszmegállót, ami után a hegy felé kell fordulni.

Felállítottam néhány szabályt magamnak, amelyek ahhoz kellenek, hogy teljesítsem ezt a túrát az adott körülmények között:

- Felfelé nem futok.

- Próbálok 150-es pulzus alatt maradni.

- Követem az árnyékot, ahol lehet árnyékban haladok.

- Minden mosdási lehetőséget kihasználok.

- Összesen másfél literes kulacsaimat mindig feltöltöm.

Beérve az erdőbe, egy gigantikus emelkedő magasodik fel előttem. A 150-es pulzuskorlát miatt visszafogottan lépkedek felfele, és a lassú haladást elősegíti, hogy túrázókat érek utol, és előzgetek. Néha nyílt szakaszok tarkítják az erdőt, a nap már így is keményen égeti a tarkóm. Hm, jó kis menet lesz. 

A Muzsla-nyereg elég hamar eljön, meg is lepődök egy kicsit, amikor kérik a pecsételő lapomat. Innen jó darabig élvezhetem a hűs árnyékot adó fákat, futásra váltok, és meg sem állok Mátrakeresztesig. A piros kereszt az egyik kedvenc túraútvonalam a Mátrában, a tisztásról elképesztő a kilátás.

A falu előtt ismét tanácstalan túrázókba botlom, és ez a szerencséjük, ugyanis lejöttek végig a piroson, és a piros kereszten indultak el... vissza a Muzslára...

Kiérve a falu főutcájára, a hőség úgy ugrik a nyakamba, hogy rögtön felrémlenek az összes rémképek, amikor a forrósággal küzdve próbáltam egyik pontból a másikba eljutni. Ráadásul az út emelkedik... Egy utcai csap jelenik meg jobb oldalt, oda ugrom, megnyomom, szárazan hörög... Francba!

Szerencsére jön az ellenőrző pont, ami etető pont is egyben! Kulacsok újratöltése, majd egy lekváros kenyérrel a kézben, kocogás tovább. Ismét egy utcai csap, működik! Hatalmas pancsolást rendezek, sapkámmal öntöm magamra a vizet, igyekszem minél jobban átáztatni a pólómat, hogy a hideg víz sokáig tudja hűteni a testem. Pazar.

Fallóskút is hamar érkezik, buszmegállóban Nénike és Bácsika pecsétel a lapomra, kapok barackot és egy fontos infót: néhány méterre van egy utcai csap. Ismét fürdés, aztán megcélzom az Ágasvárat. Valahogy ez minden itteni túrában benne van... Nem is értem miért... :) Viszont nagyon kedvemre való, hogy a turistaháznál is tudok mosakodni. Hát igen, ez a túra erről szól.

Egész jól megy a mászás, bár itt már belekóstolok a 150 feletti világba, és a hegytetőig nem is megy lejjebb. Meredek az a hegy, nincs mit tenni. Abszolút semmire nem számítok pecséten kívül, erre házi sütivel kínálnak a pontőrök! Aszta! Képesek voltak felcipelni ide. Fejben hálálkodások közepette, számban a sütivel, már lefele próbálok zúzni egy olyan középtempóval, ami gyors, de nem fogok tőle hanyatt esni.

A Mátrabérc útvonal következik, vissza Mátrakeresztesre. A Csörgő-patak szépsége megunhatatlan.

Befele kocogva a faluba, egy egészen magas intenzitású jó érzés tör rám. Túl vagyok a táv felén, és még élek! :D A műúton persze tűz a nap, viszont lágy szellő frissíti a levegőt, illetve az út lazán lejt. Már-már úgy érzem, hogy ennél nem lehet szebb a pillanat, amikor észre veszem, hogy egy túratárs egy utcai csapnál mosakodik. Ó, ennyi kényeztetés! A végén még túl könnyű lesz. :) Az "ajándékok" sorának még nincs vége: az erdőbe való betérés előtt egy frissítő pont várja a megfáradt túrázókat. Barack és sós ropi a menü számomra.

Jön a túra saját jelöléssel ellátott szakasza. Felkészültem rá fejben, hogy ez itt kemény lesz. És az is. Hamarosan egy durva emelkedőn találom magam. Szerencsére végig árnyékban vagyok, a hőmérséklet nem vészes. A szervezetem már fárad, és ugye minél fáradtabb, annál nehezebb tudja tartani a testhőt. Időnként a kulacsomból vizet öntök a fejemre és arcomra. Az arcom lángol, szerintem egy lázmérő másodpercek alatt folyékonyra olvadna a hónom alatt...

Hidegkút felé közeledve szétválnak a fák előttem, és lepillanthatok a hegyről. Káprázatos a kilátás. A ponton rábeszélnek, hogy kóstoljam meg a forrás vizét, illetve ha már ott vagyok, akkor újra töltök, bár már nincs sok hátra, elégnek kell lennie a vizemnek.

Aztán jön egy emelkedő... De még milyen?! Eszembe jut, hogy még szerencse, hogy nem toronyiránt kell menni, hanem szerpentinen, így legalább lehet számolni, hogy hány ág van még hátra. Még hat forduló, b***a meg! :D Nem is emlékszem rá, hogy mikor szívattak utoljára ennyire durva hegyoldalon. A végére rendesen megfájdul az achillesem a kemény talppárnás kapaszkodás miatt. És amikor meglátom a kilátót a Nyikom tetején, halkan elmorzsolok egy imát. Szoktam túrákat szervezni az egyesületünknek, lehet egyikbe bele kellene ezt rakni, biztos nagyon szeretnének... :)

Pecsét és frissítés után megkezdem az ereszkedést a hegyről. Már erre is felkészültem fejben, hallottam, hogy a végén sok nyílt terep lesz. Egy darabig elég jól megy a futás. Köves, lejtős, szép kilátással.

Aztán leérek a szántóföldekhez, és nap egyszerűen a földre nyom. Még maradt némi lelki erőm, és talpon maradok. A futásom botladozó poroszkálásba fordul át. Hát nem gondoltam volna, hogy az utolsó négy kilométer lesz a legdurvább... Öt percenként locsolom meg a fejem, még jó, hogy mégis hoztam elegendő vizet a forrásból. A légzésemre figyelek, ami eléggé akadozik, és azt érzem, ha most megállnék, nem tudnék újra elindulni. Árnyék szinte zéró, megfordul a fejemben, hogy le kellene kuporodni egy szőlőtőke alá... De már nincs sok.

Pásztóra beérve javul a helyzet, egy-két fokkal hűvösebb lehet, ami persze még mindig forró, de már kibírom. Befordulok a kollégium felé, és mosolyra húzom a számat. Sikerült! :) 6 óra 16 perc kellett, hogy végigmenjek ezen a nem könnyű útvonalon.

Szép kis jelvényt kapok, majd az első kérdésem: hol lehet zuhanyozni? Nem tudom szavakkal kifejezni, hogy mennyire jól esik tusolni. Valószínűleg a Top 5-ben benne van, ami azért elég kemény 40 év alatt... :D Annyira felhevült a testem, hogy percekig melegnek érzem a jéghideg vizet is.

Fürdés után jöhet a gulyás, ami igen jóra sikerült, megáll benne a kanál. Kell is az utánpótlás, így nem is állok le itt a feltöltéssel. Egy pazar kis cukrászdát találok a szomszédban. Négy gombóc fagyi, jégkása, kávé. Mennyei örömök. :)

A túra elérte a célját nálam: okosan, kellő odafigyeléssel kicsit sikerült átlépni azt a korlátot, amitől az elmúlt években annyira paráztam. Szép volt a Mátra. :)